Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)
Géger László: Kísérletek a szövetkezetek megmentésére Somogyban 1953 második felében
KÍSÉRLETEK A SZÖVETKEZETEK MEGMENTÉSÉRE SOMOGYBAN 1953 MÁSODIK FELÉBEN (1953. június 28-1953. december 31.) GÉGER LÁSZLÓ /. A NAGY IMRE KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJA Az MDF Központi Vezetősége 1953. június 27-28-án tartott kibővített ülésének jelentősége közismert történelmünkben. Néhány gondolatot mégis fontosnak tartok kiemelni a dokumentumból: ,A mezőgazdaság társadalmasításának túlzott üteme annál súlyosabb hiba volt, mert a párt vezetésén belül Nagy Imre elvtárs fellépett ez ellen a politika ellen... A termelőszövetkezeti mozgalomban soron következő feladatként nem a számszerű fejlesztést, hanem a meglévő szövetkezetek gazdasági megerősítését kell kitűzni. Lehetővé kell tenni, hogy aki ki akar lépni, a gazdasági év végén kiléphessen. Engedélyezni kell olyan szövetkezetek feloszlását, ahol a tagság többsége ezt kívánja." A KV Titkársága — Rákosi Mátyás javaslatára — úgy döntött, hogy e történelmi jelentőségű határozatot teljes terjedelemben nem teszi közzé. A párttagság és a szélesebb közvélemény így csak Nag}' Imre 1953. július 4-i parlamenti beszéde alapján — kormányprogram formájában — értesülhetett a határozat tartalmáról. Nagy Imre miniszterelnökké választása óriási jelentőségű a szövetkezeti mozgalom alakulása szempontjából, és a július 4-én elhangzott parlamenti beszéd hatása felmérhetetlen volt. Somogyban valamennyi szintű tanács- és végrehajtó bizottsági (a továbbiakban vb) ülésen többször is hangsúlyozták, hogy Nagy Imre beszéde titán megromlott a tsz-ekben a hangulat, ezért azonnal agitátorokat kell küldeni a szövetkezetekbe. A beszédben elhangzott, hogy a jövőben a munkák el maradása miatt nem lehet joénzbüntetést kiszabni. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy nem baj, ha nem végzik el a munkát. 1 Éjszaka ellenagitátorok kezdték járni a falvakat, és aláírásokat gyűjtöttek a tsz feloszlása mellett. A munka a tsz-ekben kezdett hanyatlani, a tarlóhántást nem végezték el. A megyei vb-nek kellett intézkednie a gabona behordása iránt ( marcali, nagyatádi járás). 2 Azt is siettek kimondani, hogy bár mindenkinek jogában áll egyénileg gazdálkodni, de nem áll jogában a tsz-ben bomlasztani. 3 Polányban Nagy Imre beszéde után leállt a cséplés. 1 A beszámoló szerint a kaposvári járásban „egy-két községben úgy néz ki, hogy rendszerváltozás történt". Másutt a beszéd hatására „várakozó állásjxmtra" helyezkedtek, ami ugyancsak a munkák abbahagyásában nyilvánult meg. Megint másutt fel akarták a tsz-t oszlatni, és széthordták az állatállományt. A pillanatnyi zavar után hamar visszatértek a tanácsok a régi kerékvágásba, a fenti reakciókat egyértelműen bomlási folyamatnak értékelték, és a programbeszéd