Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Sárkány Eszter: Színházi kultúra a századfordulón Kaposváron

sorrendben az 5. helyen állt. Az akkori vonzerőt mutatja, hogy a növekedés csaknem teljesen a bevándorlásból adódott (28,4% ), mert a természetes szaporodást tekintve (4%) Kaposvár bizonyos években akár fogyó népességű város is lehetett volna.

1 A népességbeözönlés és az ezzel párhuzamosan zajló, illetve ezt indukáló és követő gazdasági, kulturális fejlődés, az urbanizáció megváltoztatta a város társadalmát is. Összességében az jellemezte a folyamatot, hogy a mezőgazdasági elem súlya csőkkent, a polgári—kispolgárié nőtt és új elemek is jelentek meg. Erősödött a hivatalnoki kör és a szabadfoglalkozású értelmiség súlya, nőtt az ipari munkások és a napszámosok száma. Gróf, herceg vagy püspök Kaposváron nem volt, „a környékiek pedig nem tartottak szállást a városban", ezért a településnek mindig volt valami plebejus jellege. „A dzsentri még virágkorában is alig jelentett viselkedési mintát, így elég természetes légkörű polgári demokrácia alakult ki, elmosódó határvonalú osztályöntudattal.„A középosztály azonban erősen volt képviselve, melynek elitjét a vármegyei tisztikar és a szabad pályák néhány előkelő képviselője képezte." Az 70-es évek „bizonyos kasztrendszere" föllazult és „megkezdődött a közlekedés az intelligencia zömét alkotó hivatalnoki elem, a pénzvilág emberei és az iparos és kereskedő osztály között".

3 Egyre több ambiciózus, tehetséges, vállalkozó kedvű ember találhatta meg számítását Kaposváron. Voltak közöttük pénzügyi szakemberek, kereskedők, iparosok, újságírók, de lényeges életminta-közvetítő és ízlésformáló szerepet töltöttek be a város „házi ezredének", a vitéz 44-eseknek udvar- és partiképes tisztjei is, akik egyformán szívesen látott vendégei voltak a kávéházaknak és pinceszereknek, a lányos házak szalonjainak és a táncestélyeknek. Tágultak a horizontok, bővültek a kapcsolatok a külvilággal, változott a városban az életmód, az élettempó és szüntelenül alakult maga a város, az élet színtere is. A Budapest—Fiume vonal kiépítése után 3,5—4 óra alatt elérték a fővárost, Fiúméba és a tengerhez eljutni pedig még ennyi sem kellett. A fővárosi és esti lapokat már reggel 7 órakor olvashatta a kávéházak alakuló törzsközönsége, a többi lapot ivedig délelőtt 11 körül kapták kézhez a városiak. Telefonon egyre több hely volt elérhető és a pár éve még gyakran kihalt utcákon elegáns bérkocsik hajtottak végig a friss aszfaltburkolaton. Szebbnél szebb kirakatok sorakoztak egymás mellé a Fő és a Korona utcában, ahol már az igényesebb közönség is találhatott kedvére való árut. Nemcsak gazdaságilag, a kaposvári cégek piaci expanziója révén kapcsolódtak a stájer, horvát, szerb, bajor vidékekhez, hanem a kulturális, életmód-, életfilozófiái minták keresésénél is széles skáláról válogattak: a fővároson kívül Bécs, sőt — pl. a színházi kultúra terén is — Párizs volt a követendő példa. Ezt a mintát közvetíthették a városban egyre nagyobb számban és egyre gyakrabban megforduló idegenek és a frissen betelepültek. A látványos fejlődést megélő kisváros lakóinak egyik kedvelt szórakozási formájává vált a színház, ahol a fővárosiaktól ellesett forgatókönyv szerint ünnepelték a vendégjátékra érkezett híres művésznőt a helybéli aranyifjak és ahol — miután átvergődtek a Donnerváros felé vezető út porfelhőjén vagy sártengerén — a huzatos sétakerti arénában összezsúfolódva együtt szórakozott a helyi előkelőség és a kis cselédlány, oldalán a kimenős 44-es bakával. A színésznők, ha éppen nem játszottak, a korzó színpadán léptek föl, Itt aztán — a kapualjból leskelődve — „csak őket nézték a diákok és inasok... Az ő kedves Lehár-, Fali- vagy Strauss-áriáikat fütyölgették vagy énekelték az utcán, a műhelyben, az iskolai tízpercekben s még az úrilányok is, komoly etűdök helyett azokat petyegtették a zongorán." „Aztán egy napon megint