Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 21. (Kaposvár, 1990)

Sárkány Eszter: Színházi kultúra a századfordulón Kaposváron

elszürkült, beborult, összeszűkült a korzó, a kávéház, a sétatér és a színészek Kanizsán, Egerszegen vagy Keszthelyen fblvtatták fényes és bizonytalan vándoréletüket."

4 A játszóhelyek A színjátszás tárgyi feltételeit tekintve a kaposvári viszonyokat a század végén átlagosnak mondhatjuk. Az első nyári színkör felépítésével elmúlt a hőskor, amikor pajtákban, fogadók udvarán, a vármegyeház vagy egy-egy szálloda nagytermében játszottak, de kőszínház építésére — bár ennek igénye az 1870-es évektől egyre határozottabban fogalmazódott meg — még nem kerülhetett sor. A 19. század utolsó harmada a színháztörténetben az arénák kora. Ez a korabeli szóhasználatban általában „fából épült, legtöbbnyire ideiglenesen összetákolt, nagy befogadóképességű, teátrális látványosságok bemutatására szolgáló épületet" jelentett.

4 a A drágább, jobb kivitelű arénák, színkörök készítésénél arra törekedtek, hogy a színpad elhelyezése, a nézőtér beosztása, a burkolatok, a díszítés hasonlítson a kőszínházakban alkalmazott megoldásokhoz. Mivel az előállítási és működtetési költségek jóval alacsonyabbak voltak, mint egy kőépületnél, és mivel a városok többsége téli szezont fenntartani, állandó társulatot eltartani még úgysem tudott, ennek a fejlődési szakasznak legcélszerűbb tárgyi környezetét ezek az arénák jelentették. Nagy pozitívumuk volt, hogy már kifejezetten színjátszás céljára készültek. A közönség is, a társulatok repertoárja és színészgárdája is igényelte már ezt a sajátos funkciójú épülettípust. Mai szemmel kényelmetlenek voltak ezek az arénák. Hűvös, szeles időben a huzattól megfájdult fogak ápolására egyenesen színházi fogműterem rendszeresítését javasolta az újság."

1 Máskor a tikkasztó hőségtől szenvedtek a nézők, amit Kaposváron azzal igyekezett enyhíteni Ballá igazgató, hogy „előadások előtt egy órával hatalmas vízsugarat bocsájtatott a tetőzetre és az oldalfalakra."

6 Télen az arénák használhatatlanok voltak, így városunkban ilyenkor „a Korona tánctermébe szorult a színészet, ahol a színi hatás legkezdetlegesebb eszközeit is nélkülözni kellett az improvizált, színpadnak nevezett" deszka dobogón" és ahol a zsúfolt, nehezen szellőztethető teremben úgy érezte magát a nézősereg, mintha gőzfürdőben lenne. ' A szállodák, kávéházak nagytermei táncestélyek, kabarék, műsoros estek tartására jók voltak, de az „igazi színielőadások" céljainak már nem feleltek meg. Az arénák készítésekor és az állandó felújugatások során fölmerült a kérdés, hogy érdemes-e költeni ezekre az ideiglenes megoldásokra vagy okosabb kivárni azt a néhány évet, amíg megteremtődnek a feltételei egy kőszínház felépítésének. A döntésnél azonban tekintettel kellett lenni arra is, hogy a két épülettípus eltérő jellegű szezonok színteréül alkalmas, sőt, más-más nézőkört fogad. (Jól példázza ezt Pécs esete, ahol az új kőszínház elkészültével lebontották az arénát, de 4 év múlva, 1899-ben ismét nyári színkör felállítását tervezték, hogy a társulatnak a nyári szezonban ne kelljen másutt vándorolnia.)

8 A század végén a legfeljebb két és fél hónapos vagy annál rövidebb kaposvári színi idények számára is megfelelő volt az akkor szokásos aréna, ami egyben a még alig polgárosult szegényebb publikum közönséggé válását is segíthette. Az 1880-as évek elejére a kaposvári szarvas-kerti „öreg aréna földet érintő részei elkorhadtak," „ oldala lyukas, repedt, rongyos volt," és „attól lehetett tartani, hogy erősebb szél esetén az operettet pár perc alatt a vasút körül hallgathatja a