Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Lagzi István: Lengyel menekültek evakuációja a dél-dunántúli megyéken keresztül (1939—1940)

korábbi szóbeli tiltakozásának megerősítésére újabb feljegyzést juttatott el a Külügyminisztériumba. A feljegyzésben konkrét példákat (táborokat) említettek, bizonyítva azt, hogy a Franciaországba való szöktetés megfelel a valóságnak.

30 A német követnek az evakuáció szervezéséről és menetéről 1939 októberében viszonylag kevés érdemi információja lehetett, mert VörnleJános külügyminiszterhelyettes kérdésére — az evakuáció vonatkozásában — Erdmannsdorf? követ nem tudott kielégítő választ adni, „...illetve csak annyit mondott, hogy megbízható értesülései szerint már jó néhány lengyel eljutott Franciaországba. — Mikor azonban azt kérdeztem tőle, hogy katonai, vagy polgári egyénekről van-e szó, Erdmannsdorff némi habozás után azt felelte, hogy polgáriról. Erre csak annyiban reflektáltam — írta napijelentésében Vörnle —, hogy polgári egyének oda utazhatnak ahova akarnak, amit Erdmannsdorff is belátott."

31 A német követség jegyzékében foglaltakat kivizsgálva a Vkf. 2. D. közölte a H. M. 21. osztállyal, hogy a budapesti német katonai attasénak is „...biztos tudomása van arról, hogy az egri internálótáborban légió alakult, amelynek célja Franciaországba való szökés."

32 Néhány héttel később a II. M. 21. osztálya bizalmas formában utasította a VII. miskolci hadtestparancsnokságot, hogy „...a szervezkedés minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozandó. "

33 A szökések meglétét, szervezettségét tehát „házon belül" elismerték, különböző rendszabályok kiadásával azonban elejét akarták venni annak, hogy a lengtelek magyarországi szervezkedésének az országra nézve káros következményei legyenek. A német követség írásbeli, szóbeli tiltakozásaira válaszolni kellett, állást kellett foglalni a magyarországi lengyelekkel kapcsolatban. Mindez az akkori helyzetben bonyolult kérdésnek bizonyult, hiszen a hivatalos németorientáció és a tradicionális leng'elbarátság összeegyeztetéséről, figyelembevételéről, mérlegeléséről volt szó. A németek nem alaptalanul voltak bizalmatlanok. A budapesti német követ tudta, hogy a magyar kormány a lengyel menekültek irányában kedvező magatartást tanúsít. Tény az, hogy a magyar hatóságok a német követség felé elsősorban Magyarország németbarátságát, Németország iránti lojalitását emelték ki. Letagadták vagy jelentéktelennek ítélték a lengyel menekültek sokrétűen tevékenykedő szervezeteinek érdemi működését. Röviddel később Csáky István külügyminiszter október 23-án a német tiltakozásokra adott jegyzékében igyekezett tisztázni magát, majd biztosította a német követet arról, hogy a magyar kormány, éppen úgy, mint a múltban, a jövőben is mindent meg fog tenni, hogy megakadályozza a lengyel katonai személyek eltávozását Magyarországról. Minden, a követség által tudomásunkra hozott és némileg konkrétnak látszó eset ki lesz vizsgálva és szükség esetén megfelelő eljárást fogunk foganatosítani." Csáky megértéssel kezelte a németek intervencióit, azt azonban érthetetlennek tartotta, hogy a budapesti német követségnek hogyan kerülte el a figyelmét az a körülmény, hogy Magyarország »ein Binnenland ist« és ennélfogva, ha innen valaki ki akar szökni, azt szórványosan gyalogszerrel is teheti, de csoportokról és nagyobb számról szó sem lehet, mert azt a szomszéd ]jugoszláv[ állam akadályozza meg." Csáky kategorikusan megtagadta, azt a német állítást, hogy magyar területen lengyel „idegenlégió" (hadsereg) számára kiképzés vagy toborzás folyna. A német követség által gyűjtött információkra utalva ironikusan megjegyezte, hogy a „...m. kir. külügyminisztérium hálás volna, ha minden ide vonatkozó konkrét esetet megfogható módon, tehát nem általánosságban hozna a német követség tudomásunkra, mert eltökélt szándéka, hogy minden