Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Kanyar József: A népiskola szerepe és jelentősége a dunántúli régió műveltségi szintjének alakulásában (1770—1868)
Az 1869-es népszámlálás mérte fel hazánkban először a kulturális fejlettség szintjét, megadván az alfabetizáció és analfabetizáció fokának és elterjedtségnek a mutatószámait. E kulturális mutatók egyértelműen azt bizonyították, hogy a Dunántúl az ország legfejlettebb régiója volt. Míg az ország lakosságának több mint a fele (51%) analfabéta volt, s csak 36% tudott írni és olvasni, s 13% csak olvasni, addig a 12 dunántúli megyében élő hat évnél idősebb lakosság analfabétáinak az aránya csak 37,2%-os volt, 46,6% tudott írni és olvasni, és 16,2% volt a csak olvasni tudók aránya, közöttük is 23,4%-os a csak olvasni tudó nők aránya. A megyék rangsorában messze az észak-dunántúliak vezettek (Mosón, Sopron, Győr) és a dél-dunántúli három megye zárta a végén a sort (Baranya, Somogy és Zala). Ez utóbbi 56,7%-os analfabétizmusbeli arányával messze mögötte maradt még az országos átlagnak is (51%), az írni és olvasni tudók aránya is alig érte el a 30%-ot (29,9%). A táblázat 12 dunántúli megyéje közül a rangsort Észak-Dunántúl 1-6 megyéjének mutatta az élenállását, míg a rangsor utolsó három helyén a dél-dunántúli megyék állottak (Baranya, Somogy és Zala). Míg azonban Baranya és Somogy mutatószámai egyetlen rovaton belül sem estek az országos átlag alá, addig Zala megyének - az analfabétizmus tekintetében - az arányai jóval kedvezőtlenebbek voltak az országos átlagnál. A táblázat megyei adatait szemügyre véve figyelhetünk az alfabetizáció férfiaknál jelentkező kedvezőbb arányaira és a nők e tekintetbeni alacsonyabb részesedésére (23,3%). Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy a csak olvasni tudók arányait illetően a nők vezettek felette magasan (30,5%) a férfiak előtt (12,0%), az analfabétizmus aránya újra a nők között volt a magasabb (46,2%). Ez a kulturális fejlődés - a gazdasági és a társadalmi fejlettséggel összefüggésben alakult ki 'és a régiót szinte két, egymástól diametrálisan szétválasztható alrégióra: Észak-Dunántúlra és Dél-Dunántúlra osztotta. Míg az északi rész az egész ország legfejlettebb régiója volt e tekintetben, addig a déli részen Dunántúl legelmaradottabb megyéi terültek el. Mindez a nagyobb régión belül is szemléletesen utalt arra a „kultúrlejtőre" is, amely „az óramutató járásával megegyező irányban" (Katus László) a mosoni és a soproni analfabétizmus kedvező (l6,9%-22,2%) arányaitól a baranyai (41,8%), a somogyi (43,1%) és az 56,7%-os zalai arányokig - mélyen az országos átlag alatt! vezetett. Az a nyugat-keleti törésvonal, amely a XIX. századi dunántúli gazdasági és társadalmi fejlődés jellemzőjeként - a dunántúli alrégiókat egymástól elválasztotta — az a népoktatás, de a középfokú oktatás, a felsőoktatás és a közművelődés területén is megtalálható! - ami is képletesen szólva - aláhúzza a Dél-Dunántúl felé eső „kultúrlejtő" fogalmának és hasonlatának is az igazát, a dél-dunántúli alrégió hátrányosabb helyzetét az észak-dunántúlival szemben. Ezek a kutatások győztek meg bennünket a megye határokat ignoráló regionális kutatások szükségességéről, csak az effajta kutatások tehetik szintetizálhatóvá művelődéstörténetünk számára eddigi hiányos és egyenetlen ismereteinket. A fejlődés - még a köznevelés ügyét szolgáló eötvösi erőfeszítések előtti utolsó fél évtizedben is - kimutatható volt Somogyban:
