Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Második rész )
inkább kisebb, hiszen a dunántúli nagybirtokok arányszámát más országrészek aligha lépték túl, márpedig majorsági gazdálkodás elsősorban a nagybirtokon folyt. A korábbi évtizedekben nyilván kisebb volt a majorsági parasztok számaránya, mivel a majorsági gazdálkodás méretei időszakunkban folyamatosan növekedtek. Nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, hogy a parasztság melyik részének volt könnyebb, illetve nehezebb a sorsa, az úrbéreseké, vagy a majorságiaké. A majorságiak inkább függtek a földesuraktól, viszont kevésbé érezték az állami és a megyei terhek súlyát. Az úrbéresek helyzete az úrbérrendezés előtt általában nehezebb volt, mint a majorságiaké. Az úrbérrendezés jelentékenyen könnyített rajtuk, kedvezőbb helyzetbe kerültek, mint amilyenben a majorságiak maradtak. Megerősíti ezt a véleményünket, ha arra gondolunk, hogy 1848-ban csupán az úrbéres szolgáltatásokat törölték el, a majorságokat pedig érintetlenül hagyták, a majorsági parasztságot nem juttatták földhöz. Persze, mind az úrbéres, mind a majorsági parasztság helyzete és sorsa nem csupán, sőt talán nem is elsősorban attól függött, hogy úrbéresek voltak-e, avagy majorságiak. Függött attól is, hogy- az országnak melyik részében laktak, milyen földesúrnak a birtokán éltek, mezővárosi, vagy csak falusi közösség keretei közé tartoztak. Ez az utóbbi tényező inkább az úrbéres parasztságnál volt lényeges. A parasztságnak ez a nagyobb kategóriája nem volt olyan homogén, mint a majorsági, sem jogi, sem gazdasági vonatkozásban. Jogilag két kategóriáját különböztették meg az úrbéres parasztoknak: az örökösöket és a szabad költözésüeket. Az örökös parasztok a földhöz voltak kötve, ami azt jelentette, hogy a földet, amelyet meghatározott szolgáltatások ellenében művelésre megkaptak, amely lényegében birtokuk volt, a birtok tulajdonosának, a földesúrnak az engedélye nélkül nem hagyhatták el. Vonatkozott ez a megkötöttség az örökös parasztok birtokán élő birtoktalan parasztokra, a zsellérekre is. A szabad költözésű parasztok a birtokot, amelyet megműveltek, illetve amelyen éltek, a földesúrral kötött szerződésükben vagy megállapodásukban foglalt feltételek teljesítése esetén elhagy hatták, máshová költözhettek. A szabad költözésüeket szerződéses parasztoknak is nevezték, a földesúrral kötött írás- vagy- szóbeli megállapodásuk alapján. A szabad költözésű parasztok, különösen ha szerződésesek voltak, rendszerint azt a kedvezményt élvezték, hogy az úrbéres szolgáltatásokat pénzben, meghatározott összegben fizették. Hapedig mezővárosban laktak, a város fizette egy összegben lakóinak szolgáltatásait, maga vetette ki rájuk, hajtotta be tőlük. Időszakunk kezdetén feltehetőleg jóval kevesebb volt a szabad költözésű, a szerződéses paraszt, mint a végén. A nagy jobbágyvándorlás évtizedeiben, miként már volt szó róla, az örökös parasztok is tömegesen hagyták el földesuraikat, és az új birtokon már mint szabad költözésüek telepedtek le, kötöttek szerződést. Szerződést kötöttek a földesurak a külföldről betelepülőkkel vagy betelepítettekkel is, s bár törekedtek arra, hogy a szabad költözéshez való jogukat ne ismerjék el, ezt többnyire nem tudták elérni. A Dunántúl úrbéres helységeiben élő úrbéres parasztok az úrbérrendezés idején a különböző kötöttségi kategóriák között %-ban így oszlottak meg:
