Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Második rész )

felvilágosult reformtörekvéseinek legerősebb ellenzői éppen a nagybirtokos főurak voltak. Az egyházi főnemesség szorosan összefonódott a világival. Az érsekségek, püspökségek, szerzetesrendek a török kiűzése után visszakapták régi birtokaikat, új adományokban is részesültek. Az egyházi főméltóságok nagy részét a világi főúri családokból származó személyek viselték. A magyar és az idegen eredetű családok tagjait egyaránt megtaláljuk közöttük. 1765-ben pld. esztergomi érsek herceg Barkóczy Ferenc, kalocsai érsek gróf Batthyány József, győri püspök gróf Zichy Ferenc, egri püspök gróf Esterházy Károly, váci administrator gróf Migazzi Kristóf, nagyváradi püspök báró Patchich Ádám, erdélyi püspök báró Bajtay Antal, csanádi püspök gróf Engel Ferenc volt. Igaz, voltak az egyházi főméltóságúak között nem világi főrendi családból származottak is, így Thauszy Ferenc zágrábi, Chiolnich János boszniai, Klimó György pécsi, Koller Ignác veszprémi, Paksy János szerémi, Gusztinyi János nyitrai püspök stb.

30 A magyarországi barokk építkezésekből az egyházi főnemesség is kivette a részét. Érseki, püspöki, szerzetesrendi székhelyeken egymás után épültek a barokk templomok, lakóházak, készültek az ezeket díszítő festmények, szobrok, iparművészeti alkotások. A képzőművészeteknek az egyházi rendelések nem kisebb lendületet adtak, mint a világi főurak építkezései. Politikai állásfoglalás tekintetében sem volt különbség egyházi és világi főnemesség között. Sőt, a kapcsolat az egyház és a dinasztia között még szorosabb volt, mint amilyen a világi nagybirtokosokat fűzte az uralkodóházhoz. A főnemesség ideológiája vallásos köntösben, a már korábban kialakult Regnum Marianum koncepciójában jelentkezett. A jelen alátámasztása, a kialakult társadalmi viszonyok konzerválása, a fejlődés megakadályozása volt a célja. Uralkodó és rendek között nem ismert ellentétet, ugyanúgy leplezte a kizsákmányolt parasztság szembenállását az uralkodó osztállyal és az idegen abszolutizmussal. A tágabb Magyarországnak többi részében más volt a főnemesség helyzete és szerepe, mint az anyaországban. Hiányzott ugyanis gazdasági alapja, az anyaországinak megfelelő nagybirtok. Nem 1711 után alakult ki ez a helyzet, ilyen volt már az előző századokban is. Erdély legnagyobb birtokosai a nemzeti fejedelmek idején maguk a fejedelmek voltak. Legtöbbjük — így a Báthoryak, a Rákócziak — magyarországi birtokaikra támaszkodva lettek erdélyi fejedelmek. A nem családi, hanem tisztán fejedelmi birtok viszonylag kicsiny volt Erdélyben, de még mindig nagyobb, mint egy-egy erdélyi családnak a birtokai. E fejedelmi birtokok 1690 után a Habsburg uralkodók kezére kerültek, akik mint kincstári javakat igazgatták őket. Az a tény, hogy Erdélyben nagybirtokai még a főúri családoknak sem voltak, hogy a grófi és bárói birtokok a magyarországi középnemesi birtokoknak feleltek meg, adja magyarázatát az erdélyi rendiség viszonylagos gyengeségének. A Habsburg uralkodói abszolutizmusnak jóval könnyebb dolga volt az erdélyi rendiséggel, mint a magyarországival. A horvát-szlavón-dalmát királyságban is hiányzott a magyarországinak megfelelő nagybirtokos főnemesség. A legnagyobb birtokos családok, a Zrínyiek és a Frangepánok javai, a főúri összeesküvés leleplezése után, még a 17. században a Habsburg uralkodók kincstárát gyarapították, nem is magyarországi kamarai hivatalok kezelésében. Magyarországi nagybirtokosoknak 1711 után is voltak birtokrészeik