Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Második rész )

horvát vagy szlavón területen, a nemesi birtok túlnyomó része azonban kis- és középbirtokosok kezén volt a háromegy királyságban. A kincstárnak azonban, mint legnagyobb birtokosnak, horvátországi és szlavóniai uradalmai is voltak. A birtokviszonyokból következett elsősorban, hogy a horvát-szlavón-dalmát rendiség is jóval gyengébb volt, mint a magyarországi. Az 1718-ban visszafoglalt és sokáig külön kormányzott Bánátnak egyetlen nagybirtokosa volt: az uralkodói kincstár. Nemesi birtok ekkor még alig akadt ezen a területen. A köznemesség A fentiekben már volt szó róla, hogy a Dunántúlon az úrbéres birtokosok 93,65%-a, a világi nemeseknek 95,91%-a volt közép- és kisbirtokos. A Bánát kivételével az ország más részeiben is ennyi, vagy még ennél is nagyobb lehetett a köznemesség aránya. Az úrbéres közép- és kisbirtok aránya 29,57%, a világi nemeseknél 30,59% volt. Más országrészekben, ugyancsak a Bánát kivételével, ez az arány is nagyobb lehetett. A köznemesség befolyása az ország politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyaira, fejlődésére, sem birtokbeli, még kevésbé számbeli arányának, időszakunkban még nem felelt meg. A főnemesség befolyása az egész uralkodó osztályra, a köznemességre is, a 18. század első felében még erősen érvényesült. A köznemességet továbbra is gazdasági és társadalmi függés számos szála fűzte a főnemességhez. A familiáris kapcsolatnak az a formája, amelynek alapja a fegyveres szolgálat volt, a török veszély megszűntével természetszerűleg felbomlott. A főúri várakat, amelyek központjai voltak e familiáris életformának, egymás után lerombolták. A főurak nem tartottak többé feggyveres kíséretet, udvartartásukat vagy teljesen feloszlatták, vagy egészen szűk keretek közé szorították. A nagybirtokot igazgató gazdasági tisztviselők azonban továbbra is a vidék köznemesei közül kerültek ki. Számuk jelentékeny volt. A gazdasági tisztviselői állások a köznemesség meggazdagodásának egyik forrása lettek. Ez annál fontosabb volt számára, mert saját birtoka ilyen lehetőséget nem biztosított. Jövedelmét nem a piacra vitt áru, hanem a jobbágyság pénzbeli és terményjáradéka szolgáltatta. És ez a jövedelem csak arra volt elegendő, hogy élvezője bőségesen el legyen látva, arra azonban már kevésnek bizonyult, hogy birtokát növelje, tőkét halmozzon fel, és annak felhasználásával gazdaságát fejlessze. Azok a köznemesi családok, amelyek birtokukat növelni, a termelést rajta fejleszteni tudták, ezt nem saját jószáguk jövedelméből tették, hanem abból, amire mint gazdasági, megyei, vagy állami tisztségviselők tettek szert, s nem utolsósorban azoknak az összeköttetéseknek segítségével, amelyeket ugyanilyen minőségükben építettek ki, és tudtak fenntartani. A köznemesség érvényesülésének egy másik útja az állami hivatali tisztségek felé és azokon keresztül vezetett. A század első évtizedeiben a I labsburg-abszolutizmus által kiépített és egyre bővített hivatalszervezet erre tág teret nyitott. És a köznemesség élt is ezzel a lehetőséggel. Legkevésbé a katonai pályán tudott érvényesülni. Az állandó hadsereg ezredeiben a vezető tisztségeket — egy-két,