Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885—1944)

költségeket jórészt a malomtulajdonosok fizették, hiszen a patak tisztogatása a vízhozam számukra szükséges növekedését eredményezte.

1

" A Berki-patakot első ízben 1897-ben tisztogatták. K munka a környék felesleges vizeinek levezetését is jelentette, és jelentős területek váltak szárazzá. E patakon legfontosabb a Vár vízi (patcai) malom volt, azonban a vízfolyás 1929. évi ismételt tisztítása alkalmával ez is befejezte működését.

128 1885-ben a Zselic-patak mellett, Zselicszentpál és Zselickislak községekben működtek régi malmok. Ezek igazolása és engedélyezése egybeesett a patak 1897. évi szabályozásával, ami működésüket is elősegítette. Az 1920-as években azonban mindkét malom megszűnt, és az 1930. évi tisztogatást már e vízi létesítmények felszámolásával együtt végezték el.

129 A Kapós legfontosabb jobb oldali mellékvize a Surján-patak volt, amely Hajmás, Cserénfa, Sántos községekben hajtott malmokat, azonban az 1920-as években mindhárom megszűnt. Egy-egy malom működött a Kaposkeresztúri, Kisberki, Kercseligeti vízfolyáson is. Utóbbi engedélye 1930-ban kelt, és 90 l/sec vízfelhasználással a megye legkisebb vízimalma volt.

130 A kis vízimalmot széles, 4,14 m átmérőjű, felülcsapott vízikerékkel igyekeztek ellensúlyozni. A Kapós és mellékfolyói mentén épült malmok — kevés kivétellel —, egyes kisbirtokosok vagy molnárok tulajdonában voltak, és főként a községek őrlési igényeit elégítették ki. A domborzati viszonyok miatt a Deseda- és a Berki-patak kivételével kevesebb volt a kapcsolódó vízhasználat, mint a Balatonba torkolló patakok esetében. A Koppány és Kapós mellékvizei nem voltak bővízűek, azonban hóolvadáskor és nyári záporok idején sok vizet szállítottak. A vízjogi törvény kiadása előtt sok malom árapasztó nélkül működött, azonban a nagyvizek biztonságos levezetése érdekében a kultúrmérnöki hivatal rendszerint utólag megépítette az árapasztót. A folyók nag}- esése, a feltöltődés lehetősége miatt bizonyos időközönként szükség volt a patakok szabályozására, ami ellentmondásosan érintette a malmok helyzetét. A megnövekedett vízhozam előnyös volt a malmok hajtásához, különösen azokon a területeken, ahol időnként vízhiány is fellépett, más esetekben — mint láttuk —, a patakszabályozás a malmok felszámolását is jelentette. Más volt a malomtulajdonosok helyzete a Dráva vízrendszeréhez tartozó patakoknál, amelyek bővízűek és egyenletes vízjárásúak voltak. Ezek egy részét a Dombó-csatorna gyűjtötte össze, - Bükkösdi vízfolyás - Porrogszentkirályi-patak - Tekeres-berki vízfolyás. A patakok másik csoportját a Rinya és a Gyöngyös mellékágai alkották, végül meg kell említeni az Almás-patakot, amely a mai Baranya megyéhez tartozó szigetvári járás malmainak biztosított energiát. A Bükkösdi- és Porrogszentkirályi-patak 1—1 malmot hajtott, amelyek felülcsapott vízikerékkel működtek, a Tekeres-berki vízfolyáson azonban Berzencén és Szentán 3—3 malmot építettek. A berzencei malmok közül 2 Festetich Tasziló uradalmához tartozott.

131 A felső malmot eredetileg „Hatkerekif'-nek nevezték, majd az 1906. évi átépítéstől 3 felülcsapott vízikerék hajtotta. A malomfő a patakban 105,95 m magasban volt, és előírta a kultúrmérnöki hivatal az árapasztó csatorna megépítését is. (3. típus) A vízhasználat 302 1/sec-t tett ki.

132 Az alsó malom zsilipje 95,94 m magasban állt, és 270 l/sec vizet használt fel. Itt nem volt szükség árapasztóra.

133 A Festetich uradalomhoz tartoztak a jóval kisebb méretű szentai malmok is. A Kis malom régi vízhasználatú volt, ahol a malomfő felett fenékgát segítségével kialakított malomtó tározta a megfelelő vízmennyiséget. A kultúrmér-