Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885—1944)

a vízimalmok — a teljesítményt illetően — 1885-ben jórészt még bírták a versenyt az új vetélytársakkal, a gőzmalmokkal szemben. 1885-től megváltoztak a malmok létesítésének jogi feltételei. Az 1885: 23. tc. értelmében valamennyi vízhasználathoz vízjogi engedélyt kellett kérni, amelynek megadására elsőfokon az alispán, városokban a polgármester, másodfokon a közigazgatási bizottság, harmadfokon a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi, 1889-től a Földművelésügyi Minisztérium volt illetékes.

29 A vízművek építőinek a munka engedélyezéséhez kérvényt kellett benyújtani az alispánhoz, megjelölve az építkezés célját, helyét, a szükséges vízmennyiséget. A kérelemhez csatolni kellett a létesítmény műszaki terveit, amelyet csak okleveles mérnök készíthetett. Ha a formai kellékek megfeleltek, a törvényhatóság képviselője a kérelmet szakértőhöz továbbította. Az alispán által engedélyezett vízimunkálatoknál, kivéve azokat, amelyek a hajózható folyókra vonatkoztak, a kultúrmérnöki hivatalok adtak szakvéleményt. E hivatalok megszervezése Kvassay Jenő nevéhez fűződik, aki felismerve a folyószabályozások mellett az egyéb vizsgálatok jelentőségét, gondoskodott arról, hogy a szükséges műszaki gárda e feladatok ellátásához is rendelkezésre álljon. A kultúrmérnökök lecsapolások, öntözések, alagcsövezések, patakszabályozások irányításával foglalkoztak, döntő szerepük volt azonban a vízjogi törvény végrehajtásában. A malmok esetében a kultúrmérnöki hivatal megállapította a műszaki adatokat, a duzzasztási magasságot, a zsilipek szélességét, a csatornák méreteit. Az engedélyezési eljárás azonban nem terjedt ki az épületre és a berendezésre, csak a vízépítési vonatkozásokra. A szakértővel történt egyeztetés után a tervet 30 napra közszemlére tették, majd sor került a helyszíni tárgyalásra, amelyen fontosabb esetekben az alispán vagy polgármester és a hatósági szakértő is részt vett. A helyszíni tágyalás után a törvényhatóság határozatot hozott a vízmű engedélyezésével kapcsolatban, amelyre az érdekeltek újra észrevételeket tehettek. Ha nem volt kifogás, a határozat bizonyos idő eltelte után jogerőre emelkedett, és kiállították az engedély-okiratot. Az engedély magában foglalta azt a határidőt, amely alatt a vízműnek el kellett készülni. Az építkezés befejezése'után a felülvizsgálat következett, amelyet bizonyos időközönként megismételtek. Az elkészült vízművek felett községek esetében a szolgabíró, másodfokon az alispán gyakorolt felügyeletet. A vízjogi törvény értelmében a korábbi vízhasználatokat is be kellett jelenteni igazolás céljából.

30 Minden vármegye köteles volt hirdetményben felszólítani a vízművek tulajdonosait, hogy 3 hónap alatt jelentkezzenek a hatóságnál, igazolják, hogy a vízhasználat 20 év óta háborítatlanul fennáll. A bejelentést és az igazolást nemcsak a meglévő állapot tudomásulvételére kívánták felhasználni, hanem a vízhasználatok rendezésére is. Már a rendelkezés kiadásakor világos volt, hogy a régi vízművek igazolása elhúzódik, hiszen a meglévő vízhasználatok — főként a malmok vonatkozásában —, nem mindenben feleltek meg az előírásoknak. Somogyban az alispán 9547/1886. sz. rendeletével kérte a vízművek bejelentését. A jelentkezők beadványait közszemlére tették, és a törvényes határidő lejárta után ideiglenesen igazolták. Ezután az alispán döntése értelmében bejegyezték a vízikönyvbe azzal, hogy a vízmű (malom) működésének részletes feltételeit a kultúrmérnöki hivatal fogja meghatározni. Somogy megye 1885-től az I. kerületi kultúrmérnöki hivatalhoz tartozott, majd 1898-tól a Pécsi Kultúrmérnöki Hivatal felügyelete alá került, amely Somogy megye területén kívül Baranyában is illetékes volt. 1885-ben a Földmívelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium olyan rendelkezést hozott, hogy a vízduzzasztó műveket, így a malomgátakat is magassági