Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)
Dóka Klára: A Somogy megyei vízimalmok történetéből (1885—1944)
rendszerűek. 11 A vízikerekek által termelt energia a vizsgált időszakban 2—3 LE volt. A hajómalmok mind alulcsapott vízikerékkel működtek, és ilyet alkalmaztak a bővizű, viszonylag kis esésű patakoknál is. E vízikerekeket a jég és a patak hordalékja kevésbé károsította. A felülcsapott vízikerekeket ott alkalmazták, ahol a patak kisebb vízhozamú volt, de természetes esése jelentős. A víz duzzasztásával, az esés növelésével nagy energiatöbbletet tudtak előidézni. A malomkereket, a gerendelyt és a fa-fogaskerekeket a malomácsok vagy faragómolnárok készítették. Vasat és egyéb fémet a 19. század végéig nem alkalmaztak, hiszen működés közben a berendezés ki lett volna téve a korróziónak. A molnárok maguk is értettek az őrlőszerkezet és a vízikerekek elkészítéséhez. A pataki malmok szerkezetükre nézve leggyakrabban ún. szitásmalmok voltak, amelyeket a betelepedett német iparosok honosítottak meg Magyarországon. E malmokban az őrlés malomkőpár (forgókő-fekvőkő) segítségével történt, a gabonát pedig a garaton keresztül juttatták a szerkezetbe. A kövek közül kihulló őrleményt a szitás-szerszám segítségével választották szét lisztre és korpára. 17 A malmok egy része a molnármesterek tulajdonában volt, más részük pedig községhez vagy földesúri birtokhoz tartozott. Utóbbiakat a mesterséghez értő molnároknak adták bérbe, akik gondoskodtak üzemelésükről. A városokban a molnárok már a középkortól céhekbe tömörültek, és e szervezetek főként a hajósmolnárokat egyesítették. 18 A testületek a szaktudás ellenőrzése mellett döntöttek a malmok működéséről, kikötéséről, a malomkarók elhelyezéséről. 19 A vidéki molnárok is létrehoztak céheket. Ezek azonban a molnárok kettős jogállása miatt sokkal lazább szervezetek voltak, és a pataki malmokban dolgozó mestereknek csak kis részét egyesítették. E szervezetek célja az volt, hogy a liszt árusításával is foglalkozó molnárokat védjék az idegen kereskedők ellen. 20 A molnárok mellett a malmokban segédek, napszámosok, inasok is dolgoztak. A kisebb malmoknál a molnárok maguk járták be a vidéket, és kocsival összeszedték a gabonát, amit feldolgoztak. A nagyobb malmokba a gazdák hordták a terményt. A termelők vagy pénzt adtak az őrlésért, vagy a liszt egy részét engedték át (vámra dolgozó malom). A legnagyobb malmok esetében a molnárok pénzért összevásárolták a gabonát, és kereskedtek a liszttel. Ezeket, a főként városokban működő malmokat kereskedelmi vagy kivitelei malmoknak nevezték. 21 A Somogy megyei malmok története a 15. századra vezethető vissza. A török hódítás idején azonban nincs folytonosság, mivel a megye jórészt elnéptelenedett, és csak az 1600-as évek végén indult meg az élet. Az 1720-as összeírás a kaposvári uradalomban már virágzó malomiparról számol be. Eszerint Aszalón, Cserénfán, Csoknyán, Egresen, Kaposfőn, Kaposmérőn, Mérén, Sántoson, Szennán, Szentpálon, Szomajomban, Töröcskén, Gálosfán, Keceli-pusztán voltak malmok. A 18. század folyamán számuk tovább emelkedett, és az 1780-as években már 67 malom működött a Dráván is. 22 A somogyi molnárok első céhlevelüket 1716-ban kapták. Nem az uralkodóhoz fordultak, hanem a zalai molnárok 1663-as kiváltságait vették át, amit a vármegye elfogadott és megerősített. A céhnek kezdetben csak 4 tagja volt, azonban a szervezet nyilván nem valamennyi molnárt tömörítette. 1765-ben a ságvári molnárok a takácsokkal szerveztek közös céhet, és ezzel a Kis-Koppány és a Jaba mentén élő molnárok kivonták magukat a megyei testület fennhatósága alól. 1822-ben sor került a malmok összeírására. A drávai hajómalmokon kívül 358 pataki malom őrölte ekkor a megye gabonáját. A pataki malmok ún. gátasmalmok voltak, amelyek számára a patakok vízét felduzzasztottak. E duzzasztás fix gátak
