Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

T. Mérey Klára: Nagykanizsa, Somogy kapuja a dualizmus korában

1904-ben csupán Bettelheim nádfonadékgyárát találjuk az ipartelepek között, ahol ekkor 49 munkás dolgozott. Gépeket nem alkalmaztak. Az 1906-tól kezdődő hivatalos gyáripari felmérés Ritgers Guidó fatelítő telepét 1898 óta megszűntnek jelzi, de a Bettelheim gyár akkor is szerepelt a listán. 1914-ben az ipari címtárban ugyancsak megtaláljuk Bettelheim W. Samu és fiai üveghüvely- és nádszövőgyára „céget", Nagykanizsán, ahol ebben az évben 100 munkás állított elő szalma- palackhüvelyeket és mennyezet-nádszövetet. E gyár alapítási évét 1809-re tették, a napóleoni háborúk idején mezőgazdasági ipartelepként létesült. 1910-ben egyetlen szalmahüvelygyára volt az országnak, s nádszövőgyár is csak 3 működött ekkor. A Zalai Közlöny 1910-ben kiemelte, hogy Európa minden országára kiterjedő üzleti tevékenységet folytat. Szállított ekkor Triesztbe és a Monarchia minden ipari centrumába. Nádat vitt ki Németországba és Svájcba, takarmányt pedig Bécsbe, Triesztbe és az alpesi országokba. 1910-ben 120 munkást alkalmazott. Az idősebb cégtulajdonos fia külföldön tanulta ki a szakmát. 1912-ben szalmakúpakot is gyártott a palackok jobb becsomagolására."'

0 Az 1910-es ipari címtárakban a faiparban tüntették fel Spitzer Ernő és társa fémjátékáru-készítő telepét, amely 10 lóerős gépparkkal és 50 munkással állított elő gyerekjátékokat, amelyek közt a vasalótól a takaréktűzhelyig, a fegyvertől a hintókig szerepelt a nagy választék. Kisebb háztartási cikkeket, pl. szalvétagyűrűket is előállítottak. Feltételezhető, hogy a gyártási alapanyag egy része fa lehetett, hiszen e gyár szakágazata: gyermekjátékszer és próbababagyártás volt. 1912-ben a Zalai Közlöny vezércikkírója szerint a nagykanizsai játékgyár jó termékeivel kiszorítja a „silány osztrák árukat" a piacról."'

1 A bőr-, sörte- és szőriparban csupán az utóbbi szakágazatban dolgozott Nagykanizsán gyár, de ez igen jelentékeny üzem volt. 1910-ben már gyárként működött a kezdetben kisiparszerűen dolgozó kefeüzem. 1906-ban alakult betéti társasággá, amelynek egyik tagja a Zalai Gazdasági Takarékpénztár, a másik pedig egy tőkés vállalkozó volt. A Zalai Közlöny szemléletesen írja le, hogy a Budapestről érkező utasok már látják a gyár épülete tetején elhelyezett cégnevet: Kardos Sándor és Tsa. A tulajdonos szorgalmazta a cirok termesztését a környéken, amely külföldön, sőt Amerikában is igen keresett cikk volt ekkor. 1910-ben a gyár 200 munkást foglalkoztatott, s áruit Horvátországba, Ausztriába, Egyiptomba, sőt KeletIndiába is exportálta.

52 Az 1910-es évek címtárai szerint 20 lóerős gépparkkal és 140 munkással kefét, meszelőt, ecsetet és cirokseprőt állítottak elő falai között. A népszámlálás alkalmával ez az üzem már a város nagyvállalatai között volt, 100-nál több munkást foglalkoztatott. A textiliparban (amelyet akkor fonó-szövő iparnak neveztek) Nagykanizsán nem jegyeztek fel gyárat. Annál több létesült azonban a ruházatiiparban. Az 1906-tól kezdődő gyáripari felmérés köteteiben a bőriparba soroltán szerepel Miltényi Sándor nagykanizsai cipőgyára és Neu és Társa vászoncipőgyára. Az 1910-es évek ipari címtáraiban a Miltényi-gyár 35 munkással szerepel. Gépi erőt nem alkalmaztak, készítményei: ortopéd, polgári és egyenruházati cipő, továbbá sportcipő volt. Neu és társa cipőgyárban viszont 12 lóerős géppark és 80 munkás állított elő sport és vászoncipőket, téli posztó- és házicipőket. E két gyár közül az utóbbi volt a tekintélyesebb. 1910-ben a Zalai Közlöny beszámol ennek az 1903-ban alapított gyárnak tevékenységéről. Ez is azok közé a kevés üzemek közé tartozott, amelyek kisipari műhelyekből alakultak át gyárrá. — Mint láttuk ez Nagykanizsán nem is volt olyan ritka jelenség, csupán országosan számított annak.