Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Első rész)

kat. ö maga abban látta az okot, hogy a megye lakosaira túl magas állami hadiadót és megyei háziadót vetettek ki. Az uralkodó a kérésnek eleget tett, és a tiszántúli kerületi tábla 2 ülnökét, Klobusiczky Györgyöt és Krucsay Jánost bízta meg a vizsgálattal. A királyi biztosok a megyei és a földesúri tisztviselők kíséretében sorra járták a megye 2 mezővárosát és 15 községét. Mindenütt megkérdezték a lakosoktól, hogy miben látják az elvándorlás okát. A legtöbb helyen a megnövekedett hadiadót nevezték meg mint fő okot, de voltak helyek, ahol a megyei terheket és a földesúri taxát sokallották, bár elismerték, hogy Harruckern az utóbbi években elengedte a neki járó összeget. Az összeíró királyi biztosok nem így látták a kérdést. Jelentésükben, amely a helytartótanácson át az uralkodó elé került, osztályindulattól fűtött, szenvedélyes hangon mondták meg a maguk véleményét. A jobbágyvándorlást veszélyes pestisnek nevezték, és legfőbb okát abban látták, hogy a jobbágyok egy része taxalista vagy libertinus, azaz a szabad költözés jogával rendelkezik. Ezek és velük együtt örökös jobbágyak is, oda mennek, ahol mint új telepesek mentességet kapnak. És amikor a mentesség ideje lejár, szállnak tovább az újabb mézre. A királyi biztosak jelentését a nemrég megalakult helytartótanács ülésén Palásti Ferenc, az egyik köznemesi tanácsos referálta, ö sem volt mentes az uralkodó nemesi osztály elfogultságától. A jobbágyvándorlás fő okát a szabadságra törekvő nép veleszületett állhatatlanságában látta. Ebből ered, írta, a közterhek alóli kibúvásnak csalfa é>s cseles módja, a szabadon költözők vakmerően gyakorolt vészes szolkása: az elvándorlás. Ennek megszüntetésére, mégpedig nem csupán Békés megyében, hanem az egész országban, több javaslatot tett. Első javaslata azt tartalmazta, hogy a vándorló jobbágyot, még ha szabad költözésű is, az új földesúr csak úgy fogadhassa be, ha szerződést köt vele, amelyben a jobbágy kötelezi magát arra, hogy helyben marad, azaz lemond a szabad költözés jogáról, és örökös jobbággyá válik. Második javaslatában Palásti azt indítványozta, hogy az új telepes az adók és a földesúri szolgáltatások alól mentességet csak akkor kaphasson, ha a régi helyen, ahonnan jött, ilyen mentességet élvezett. A továbbiakban azt javasolta, hogy a még török uralom alatt lévő, és az országhoz még vissza nem csatolt területekre a kivándorlást, illetve az átköltözést meg kell tiltani, és meg kell büntetni mindazokat, akiknek ebben valamilyen szerepük volt. A helytartótanács és javaslata alapján az uralkodó valamivel enyhített a köznemesi tanácsos túl merev álláspontján. Biztosította, hogy a külföldről jövő telepesek továbbra is mentesüljenek bizonyos időre az adók és a földesúri szolgáltatások alól. A belföldi áttelepülők számára is biztosította ezt a mentességet, de csak abban az esetben, ha saját földesuruk telepítette át őket egyik birtokáról a másikra, és ha az elköltözők terheit a helybenmaradt lakosság vállalta magára. Nem ragaszkodott ahhoz, hogy az új telepesek mind örökös jobbágyok legyenek, csupán azt kívánta meg, hogy a földesúrral kötött szerződés idejének letelte előtt ne költözhessenek el, ez idő letelte után pedig csak akkor, ha maguk helyett másokat tudnak állítani. Ez a feltétel egyértelmű volt az elköltözés lehetetlenné tételével, lényegében azt jelentette, hogy a helytartótanács és az uralkodó is földhöz akarta kötni a jobbágyságot.