Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Első rész)

A jobbágyság viszont elsősorban éppen arra akarta felhasználni a török kiűzése után kialakult gazdasági helyzetet, az országos munkaerőhiányt, hogy a földhöz kötöttségtől megszabaduljon. Másodsorban pedig arra, hogy - habár csupán néhány évre, de minden új helyen megismétlődő évekre - megszabaduljon az adóktól és a földesúri szolgáltatásoktól. Ezért hagyta el földesurát, illetve földesurait egymás után, ezért vándorolt egyik helyről a másikra. így próbált helyzetén változtatni és könnyíteni, szabadulni a földhöz kötöttségtől, szabadulni a többszörös kizsákmányolás terhei alól. Nem túlzunk, ha a jobbágyságnak ezt a törekvését és az e törekvésből eredő vándormozgalmát harcnak tekintjük, az osztályharc egyik formájának, amelyet kizsákmányolói : a földesúr, a megye és az állam ellen folytatott. Nem volt ez a harci forma új jelenség, méretei azonban, az adott gazdasági helyzet kihasználásával a 18. század első felében jóval meghaladták a korábbi hasonló harcoknak a méreteit. És sikerük is nagyobb lett, mint a korábbi századokban volt. Mert hiába voltak az uralkodói döntések, a helytartótanácsi rendelkezések és a megyei intézkedések, a jobbágyok vándormozgalmát megállítani nem tudták. Örökös jobbágyok éppúgy vándoroltak egyik földesúrtól a másikhoz, mint a szabad költözésűek. Ennek magyarázatát abban találhatjuk meg, hogy a jobbágyság vándorlásának ügyében sem a földesuraknak, sem a megyéknek, de még az uralkodónak az érdeke sem volt egyértelmű. Érdekük egyaránt kívánta azt, hogy a földesúri birtokok benépesedjenek, mint azt, hogy ne néptelenedjenek el. A régi földesúr és a régi megye hiába követelte vissza az elvándoroltakat, az új földesúr és az új megye nem sietett segítségére. A jobbágyság egésze persze nemcsak hasznot húzott a mozgalomból, hanem kárát is vallotta. Az elvándoroltak terheit a helyben maradottaknak kellett viselniük. Az uralkodó a hadiadó összegét nem volt hajlandó csökkenteni. Legfeljebb a megyékkel, vagy a földesurakkal szemben nyújtott valamilyen védelmet a jobbágyoknak. Ez történt 1725-ben Békés megye esetében is. Az uralkodó a helytartótanács javaslatára erősen csökkentette a megye költségvetését, a megyei tisztikar létszámát, s ezáltal a megye céljaira kivetett háziadónak az összegét. Az adóigazgatást kivette a megye kezéből, és a földesúrra bízta, aki a maga tisztviselőivel sokkal olcsóbban lebonyolította azt. Az uralkodói hatalom már a 18. század első felében számos jobbágyvédő intézkedést hozott, még mielőtt a legjelentősebbre, az úrbéres viszonyok országos szabályozására határozta el magát. Persze nem önzetlenül, hanem elsősorban azért, hogy a hadiadó alapját, a jobbágyság teherbírását az állam számára biztosítsa.

17 Amikor erre a lépésre sor került, a jobbágyvándorlás hullámai már elültek. De nem szűnt meg hatni az ország népességi viszonyait alakító két másik tényező, a külföldről történő település és telepítés. A jobbágyság vándormozgalma, amely nemcsak a szűkebb Magyarországot érintette, hanem Erdélyt, a Bánátot és feltehetően Szlavóniát, valamint Horvátországot is, a magyar és a más nemzetiségű népelemeket egyaránt megmozgatta. Nem tudjuk megmondani, hogy az egyes nemzetiségek milyen arányban voltak a mozgalomban képviselve. A magyarság jelentős arányára abból a tény-