Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 19. (Kaposvár, 1988)
Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Első rész)
A horvát-szlavón-dalmát királyság lélekszáma az 1787-1 népszámlálás szerint 647 017 volt, azaz az anyaországénak kereken 10%-a. A katonai határőrvidék népességét 1787-ben nem számolták meg. A népszámlálás első feldolgozója, Th irr in g Gusztáv kb. 700 ooo-re becsülte, ami túlzottnak tűnik. 2 Az 1720-as és az 1787-CS népességi adatok összevetése ébresztett gyanút az előbbiek iránt. Erdély népességének 78,7%-os növekedése 67 év alatt elfogadhatónak látszott, Magyarország népességének 264,1" n-os növekelése azonban nem. Ugyanígy nem természetesen Magyarország és Erdély együttes népességének 206,2%-os növekedése, az 1720. évinek több mint 3-szorosára emelkedése. Megindultak a számítások, a kísérletek Acsády eredményeinek a korrigálására. Az általa Magyarország és Erdély együttes népességére megállapított 1720 körüli 2 600 000es lélekszámot előbb 3-3,5, azután 4, majd 4,1, legújabban pedig már 5,5 millióra tornázták fel. :i A kutatások jelenlegi eredményei alapján a kérdést eldönteni nem lehet. A népesség növekedésének a 18. századi Magyarországon 2 forrása volt: a természetes szaporulat és a külföldről történő betelepülés. A természetes szaporulatot az 1787-es népszámlálás eredményeiből visszakövetkeztetve hozzávetőleges pontossággal még ki lehet számítani. Azt azonban, hogy a betelepülés menynyivel növelte a lélekszámot 1720 és 1784 között, ma még senki sem számíthatja ki, hozzávetőleges pontossággal sem. Az a kutató, aki a népesség számát 1720 körül 5,5 millióra becsüli, a természetes szaporulatot évi 5 ezrelékkel, kamatos kamataival, 65 év alatt 2 millióban állapítja meg. A betelepültek számát pedig, ugyanannyi idő alatt, természetes szaporulatukkal, csak 1 millióra becsüli. Eszerint tehát a természetes szaporulat kétszer nagyobb volt, mint a betelepülés révén bekövetkezett növekedés. Ez nehezen hihető. Egy tanulmány írója nem vállalkozhatik arra, hogy ilyen ellentétes vélemények közül valamelyik mellett elkötelezze magát. Az egész országra vonatkozóan, tehát a szűkebb Magyarországra, beleértve a Bánátot és az elzálogosított szepesi területet is, valamint Erdélyre, a horvát-szlavón-dalmát királyságra és a katonai határőrvidékre, 1720 körül kb. 4 milliós lélekszámot tart a legvalószínűbbnek. Ez a lélekszám növekedhetett 1787-re több mint kétszeresére, 9,2 millióra. Még szubjektívebb alapon azt a nézetet is meg meri kockáztatni, hogy a növekedésben a betelepülés nem játszott kisebb szerepet, mint a természetes szaporulat. A történeti Magyarország azoknál a részeinél, amelyek mind az 1720-as, mindpedig az 1787-es összeírásokban szerepeltok, azaz a szűkebb Magyarországnál, hozzá számítva a Bánátot is, valamint Erdélynél, legalább annyit láthatunk, hogy a népesség fejlődése milyen szintről indult 1720 körül, és hogy 67 év alatt milyen szintre emelkedett. A horvát-szlavón-dalmát királyság és a katonai határőrvidék esetében erre nincs lehetőségünk, mert az 1720-as induló szintet nem ismerjük. 1787-ben, a katonai határőrvidéket figyelmen kívül hagyva, a történeti Magyarország népességének 75,6%-a élt az anyaországban, 16,9%-a Erdélyben, 7>.)%-a pedig a horvát-szlavón-dalmát területen. 1720 körül az anyaország népességének az aránya bizonyára jóval kisebb volt, de hogy milyen mértékben, arra nem tudunk választ adni.
