Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Szakály Ferenc: Egy végvári kapitány hétköznapjai (Horváth Márk szigeti kapitány levelezése Nádasdy Tamás nádorral és szervitoraival) (1556-1561)
szik, hogy katona körökben a horvát családnév - ami Magyarországon rendszerint gyorsan „Horváthra” változott - jó ajánlólevélnek számított. Nyilván ez magyarázza Márk úrfi felettébb gyorsnak tűnő emelkedését is. Először 1540-ben, csókakői várnagyként tűnik fel forrásainkban, amiből - lévén a Fejér megyei Csókakő ekkortájt az egyik Nádiasdy-uradalom központja12 - arra kell következtetnünk, hogy pályáját az egykor a horvát báni tisztet is betöltő nyugat-dunántúli főúr szolgálatában kezdte.13 A következő esztendő azonban már egy másik nagyhatalmú dunántúli főúr - a Nádasdyval ellentétben akkor Szapolyai-párti - Török Bálint szolgálatában találta. Török 1541. június 19-én értesítette őt mint kisbéri vára várnagyát („castellano castri nostri Beer”), hogy ugyanazon jogokkal várnagytársává nevezte ki Horváth Gergelyt.14 Török, úgy tűnik, nem annyira a hadakozás, mint a birtokigazgatás területén számított a két Horváthra, hiszen míg ő Buda körül hadakozott a Ferdinánd-pártiak ellen,15 addig béri várnagyai a szomszédos egyházi és világi földbirtokosok birtokainak fosztogatásával és jobbágyainak mo- lesztálásával „tüntették ki” magukat. Olyannyira, hogy az ura távollétében a Török-dominiumot irányító Pemfflinger Kata már azon kezdett aggódni, hogy „addig hallatlan zsarnokságuk” - az ő felfogása szerint a „haza felszabadításáért”, valójában a török oldalán küzdő - férjére hozza Isten büntetését. Hiába feddette és fenyegette azonban őket, a várnagyok előbb a távollevő Bálint úr parancsára hivatkoztak, majd egyszerűen elfeledtek válaszolni úrasszonyuk számonkéréseire. 1(1 Éppenséggel nem állíthatnék azt sem, hogy a két béri várnagy Török fogságba hurcolása után az uráért élő-haló szervitor példaképeként viselkedett volna. Pemfflinger Kata 1541. szeptember 29-én a német párttal való tárgyalásoktól tiltotta őket, mert attól tartott, hogy ha annak híre eljut a törökökhöz, az nehezít ura sorsán. Három hónap múlva pedig ingerült hangú levélben tudatta velük, hogy akár lemondanak tisztségükről - amint fenyegetik -, akár nem, számadást tartoznak tenni gazdálkodásukról.17 A Pemfflinger Katával folytatott vitában azért a Horváthoknak is lehetett valami igazsága, hiszen ha engedetlen szolga hírébe kerülnek, aligha találnak egykönnyen új dominusra. S kivált nem éppen azok közül, akik a magára maradt Töröknél nehéz napjaiban támogatták, mint Batthyány Ferenc,18 Horváth Márk következő ura. A legnagyobb valószínűséggel ugyanis ide, 1541 és 1544 közé keltezhető az a hiányos dátumú levél, amelyben kosztanicai Horváth Márton - katonái fizetetlenségére panaszkodva - „Batthyány uramnak köteles szolgájáénak mondja Márkot, akinek emberei úgymond mind füvelőhely, mind fizetés tekintetében sokkal jobban el vannak látva, mint az övéi.19 Horváth felettébb jó benyomást keltett mind Ferencben, mind pedig a Batthyány család többi tagjában. Sok egyéb mellett erre mutat, hogy amikor 1559-ben nem volt hol elhelyeznie értéktárgyait, Batthyány Katalin felajánlotta neki, hogy azokat a németújvári vár egyik bolthajtása alatt .tartsa, amelynek attól 'kezdve a kulcsa is nála lehet,20 s - végül, de nem utolsósorban - az, hogy Batthyány Ferenc ajánlotta őt 15 5 5-ben a szigeti kapitányságra is.21 1544-ben ismét Nádasdy egyik mezei csapatának élén találjuk Horváthot. Legalábbis leginkább így értelmezhető a Török-szervitor Martonfalvay Imre deák pápai tiszttartó emlékiratának azon megjegyzése, hogy midőn tudomására jutott, hogy a Kemenesalját dúló török hadból kivált ötszáz török lovas Ugod irányába 47
