Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)
Nagy László: A visszafoglaló háború értékelésének változásai a magyar történetírásban és hadtörténetírásban
„Szeptember másodi'kán, a keresztény névnek e diadalmas napján, amelyen a múlt évben Buda a császári és a bajor fegyverek által, a mi kezünkbe visszakerült, ezen események évfordulóját ünnepélyesen megtartottuk. A szentséggel mennyezet alatt, melyet a csapatok kiváló tisztei vittek, a többi tisztek, nemesek és a polgároknak céhei részvétele mellett körmenet tartatott. A császári résnél, tudniillik azon a helyen, melyet a császáriak a roham alkalmával legelőször elfoglaltak, az Ambrusféle hymnus ágyúk dörgése mellett elmondatott. Két nyelven, németül és magyarul dicsbeszédek tartattak, melyeket a körmenetileg érkezett pesti nép is meghallgatott. Ezeknek végével ugyanazon rendben történt a visszatérés templomunkba, ahol Istennek, ünnepélyesebb misében, ágyúdörgés mellett hála adatott.”41 Az elkövetkező esztendőkben a megemlékezések egyre ünnepélyesebbekké és pompásabbakká váltak. Az 1710-es megemlékezésen Stöcklein József jezsuita atya Buda történetére is visszatekintett, ha nem is mindenben pontosan. Szerinte például a török iga 170 évig nehezült Budára, ami köztudottan téves adat. Elmondja még azt is, hogy Lipót császár és magyar király „az általános kívánalom ellenére óhajtá ezen ostromot, ígérvén magának, hogy Budát a boldogságos Szűz két ünnepe közöt okvetlen meg fogja nyerni, kimagyarázván ezt a Buda szóból: Budam Virginis Dabit Auxilium.” A jezsuita atya szerint az ekkor „szentül uralkodó XI. Ince pápa, lelkében előre látta ezen eseményt, mert épp a diadalmas bevétel napján, September 2-án mindenkinek álmélkodására 27 bíbornokot örvendve creált.”42 A jezsuiták naplója a XVIII. század harmincas éveiig végigkíséri az évfordulós ünnepségek megtartását, amelyeknek a szelleme nem változott. Sajátos vonás, hogy a magyar királyság fővárosában megtartott ünnepségeken említés sem történik arról a mintegy tizenötezer magyar katonáról, akik aktívan részt vettek Buda ostromában és visszafoglalásában! Jóllehet a fő érdem vitathatatlanul a császári és más nyugat-európai állandó zsoldos ezredek katonáié volt, ám a magyarok szerepéről és jelentőségéről az ostromban a császári hadvezérek is megemlékeztek,43 később viszont szinte kiesett a hivatalos körök emlékezetéből a magyarságnak nemcsak Buda visszafoglalásában, de az egész törökellenes háborúban betöltött szerepe. Ezt a szemléletet tükrözi a történetíró jezsuita Franz Wagner egykori nagy- szombati tanár, majd bécsi papnevelde! igazgató 1719-ben megjelent kétkötetes munkája, a „Historia Leopoldi Magni”. - A szerző „Nagy Lipót” dicső tetteinek sorába helyezi el Buda visszafoglalását s az egész török kiűzésével végződő háborút, s munkájában ugyancsak mostohán bánik a küzdelemben résztvevő magyarokkal. Jellemző példa erre, hogy a Budát hősiesen rohamozó magyarok tetteit mindössze három sorban tárgyalja, ezzel is kisebbíteni akarván a magyar részvétel jelentőségét a magyar királyság fővárosának fölszabadításában.44 Ettől eltérő tendenciák figyelhetők meg Bél Mátyás „Notitia Hungáriáé novae historico geographica”, 1735-1742. között megjelent több kötetes munkájában. A Buda fölszabadítása előtt két esztendővel a Felvidéken született, európai hírű polihisztor azon nemzedék tagja volt, amelynek ifjúsága egybeesett a „szét- danabolt, fölprédáit, kivérzett ország föleszmélésével, de amelyben még igen erősen élt a török tirannisz emléke, sőt élt fenyegetése is: a török birodalom hanyatló erőben, ám beavatkozásra készen állt a déli végeken.” A Rákóczi-szabad- ságharccal rokonszenvező, s emiatt 1709-ben csaknem mártírhalált szenvedő, az *34
