Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 18. (Kaposvár, 1987)

Nagy László: A visszafoglaló háború értékelésének változásai a magyar történetírásban és hadtörténetírásban

A török elleni háború megítélése 1711-1849 között

A szatmári békekötés a közhiedelemmel ellentétben a magyar kortársak döntő többsége nem valamiféle gyászesetként élte meg, hanem sokkal inkább megnyugvást hozó sikerélményként. A kuruc küzdelmet végigharcoló és a majté- nyi síkon is ott levő Dálnoki Veres Gerzson verses krónikája így örökítette meg az ott történteket és az elkövetkezőket:

„Att is salvét adtunk, zászlóinkat rendre Leverők sorjában Majtínnál az földbe . ..

Itt renddel az tisztek állnak csoportjába,

Pálffy Károlyival ott beszélget vala.

Szépen megköszöné, hogy parulájának Hittek az magyarok; megállója annak Lészen, az mit mondott, írott punktumoknak,

Melyeket füleim nekem ott hallottak.

Innen ki-ki mégyen, látom, hazájába,

Szabodsága vagyon, menjen jószágába .. . így múlék el tőlünk ez az Miska-világ!

Ha lehet, már lábom többször rejá nem hág,

Mert elütte tőlünk, mit rémülünk, az ág,

Német, magyar kardja több embert le nem vág.

Vagyon minden rend már csendesen házába,

Urak is érkeztek magok jószágokba ... ”37

Ha meggondoljuk, hogy a török elleni hadakozást követő nyolc esztendős háborúskodás több vérveszteséggel járt a magyarságnak, mint az összes XVII. századi Habsburg-ellenes küzdelem,-® és hogy a szatmári béke olyan tisztességes kompromisszum volt, ami a karlócainál kedvezőbb feltételeket biztosított a magyarságnak,-19 akkor könnyen érthetővé válik a fellélegzés és öröm, ami a szatmári békekötést követte. A magyarságnak csupán egy töredéke nem fogadta el ezt az egyezményt, s vonult emigrációba, hogy idegen hadakban szolgálva, s közben kalandos - sőt délibábos - terveket szőve álmodozzon egy új kuruc világ feltámasztásáról.40 Elfeledve azt, hogy a magyarság döntő többsége már nem hajlik ilyenre, hanem a több százados háborús állapot után a békés építő, termelő munkának szenteli energiáját. A III. Károly, Mária Terézia és II. József uralkodása alatt élő magyarság, ha nem is volt mindennel megelégedve, jogosan nem sérelmezhetett nemhogy gyarmati, de még félgyarmati állapotot sem, mint ahogyan utólagosan hajlottunk azt konstatálni.

Ebben a hangulati miliőben a Habsburg-hatalom által szervezett és vezetett XVIII. század végi törökellenes küzdelem természetesen más aspektust kapott: egyre többen tekintették azt olyan fölszabadító háborúnak, amely megteremtette a gazdasági lemaradás behozásának az alapjait. Élen járt e szemlélet alakításában a katolikus egyház, amely mint a Habsburg-hatalmat mindig támogató szervezet, nem egy előjoghoz is jutott az új viszonyok között. Nem tekinthető véletlennek, hogy Buda visszafoglalásának az ünneplését is a katolikus egyház kezdte meg elsőnek Magyarországon, méghozzá már 1687-ben. A jezsuiták budavári rezidenciájának évkönyvében 1687. szeptember z-ikával kapcsolatban ezek olvashatók;