Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Kanyar József: Somogy megye közgyűlése a hódoltság idején és a felszabadító harcok utáni első évtizedben (1658-1718)

amelyből a Somogyra kivetett összeg 1197 forint. Ennek a befizetését kérte a nádor szeptember 8-ig, a késedelmes adófizetőket kamat-kivetéssel fenyegette. Miután pedig a megye nem fizette be a ráeső részt, Fraknóból írt levelében a nádor: 1712. október 24-én katonai végrehajtást helyezett kilátásba és 12%-os kamat fizetését.

1712. július 24-én Pozsonyból pedig arra kérte a vármegyét a nádor, hogy az 1702 03-ban fogadott és Olaszországba küldött három magyar regiment közül egynek, amelyet 13 dunántúli megye állított ki s amelynek az óbestere: Batthány Ádám volt, hogy az óbester halála után ejtse meg az elszámolást az özvegyével, miután a költségek egy részét az óbester fizette a megye helyett.

A nehéz körülmények között talpraállni akaró megye életében jelentős félelmet okozott 1712. szeptember 3-án: VI. Károly császár megyéhez intézett leirata Bécsből a pestis járvány ügyében. A török birodalomban, de Magyarországon és Erdélyben is, majd Budán és a rácoklakta külvárosokban s Zemplén néhány falujában a dúló pestis megfékezését határozta el Bécs. Az útlevelek szigorú ellenőrzését kérte a király a megyéktől, a fertőzésen keresztül esett betegek 14 napon belüli bejelentését rendelte el, s közölte a megyével a Rábán való 4 s a Vágón való 5 átkelőhelynek a nevét, amelyeket mindenütt seborvosok ellenőriztek.

1712. szeptember 23-án VI. Károlytól nehezményező leirat is érkezett a megyéhez, amely Madarász László ellenállását: „vakmerő cselekedetnek” minősítette, miután az alispán a babócsai híd megjavítását nem végezte el.

De változatlanul napirenden voltak a közgyűléseken - Szigetben és má- másutt is - a téli katonai beszállásolások problémái s a megyei terhek arányos összeírásai. A közgyűléseken a birtokos nemesek - mindig - jószágigazgatóikkal képviseltették magukat. 1712-ben Eszterházy Pál nádortól Kismartonból jött az értesítés, hogy a Balaton-túli jószágainak: Kaposvárnak, Dombóvárnak, Pincehelynek, Ozorának, Tamásinak, Koppánynak és Döbrököznek a felügyeletét és igazgatását Egri Lászlóra bízta, teljhatalmat adva néki, hogy a megyei közgyűléseken képviselje mindenkor a személyét. Bejelentette azt is a nádor, hogy az elpusztult Kaposvárt újratelepíti és 3 évi adómentességet ad új lakói számára. A megyétől kérte tervének a támogatását.

1712. december 2-án írta alá Kismartonban Eszterházy Pál a város betelepítési engedélyét. Az új mezőváros határa mindössze 252 hold volt, később bővült határa Gilice, Papsára, Nagy- és Kisgát, Üjfalu és Ivánfa puszták területével. - A „Kapos névő város” helyét Szabó Péterék a Váralján: a Kapos vizétől keletre és északra, a mai belváros területén jelölték ki. Míg az újonnan telepített város alig volt 252 hold, addig a kaposvári uradalomnak 1712-ben 70210 katasztrális holdnyi területén 19 községe, 23 pusztája terült el, amelyen 274 család élt - 209 jobbággyal és 65 zsellérrel. Ebből is látható, hogy milyen nagymértékű pusztulás érte az Eszterházyak kaposvölgyi birtokait, amelynek a falvait nemcsak a császári katonák élték fel és nyomorították, hanem Béri Balogh Ádámék és Bottyán Jánosék is mindent elkövettek a labanc Eszterházy birtokok pusztítása érdekében: ,,A várost a legutóbbi Rákóczi-felkelés alkalmából a ráczok teljesen elhamvasztották s kihalttá tették” - jegyzi fel a kaposvári uradalom összeírásában 1732. június 30-án Pozsonyban - „lakóit pedig szétszórták, de a Fenséges néhai Eszterházy Pál herceg, Magyarország nádora, benépesítését 1712. december i-én pátenslevelével jóságosán elrendelte,”