Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Guzsik Tamás: Eltűntnek hitt pálos építészet Somogy megyében
ges volt. Ugyanez mondható el az egyházmegyei beosztásról is. Bár éppen az egyik vizsgált kolostor (Szentpál) esetén mindkét lehatárolás mind egyházmegyei, mind közigazgatási tekintetben ma mást mutat, mint a középkorban/ A pálos rend kialakulása, középkori történetének első és talán legfontosabb - fázisa szorosan a veszprémi egyházmegyéhez - így Somogy megyéhez is - kötődik. A XI-XII. században létezett remeteközösségek első szervezett megnyilvánulása Bertalan pécsi püspök ürögi remeteközössége volt (1225.) a Szent Jakab hegyen/1 Özséb eszergomi kanonok a Pilis remetéiből szervezte meg - később renddé érő — első közösségét."’ Özséb maga - korábban - az esztergomi székeskáptalan tagja volt, az általa létrehozott egyik első, a keresztúri kolostor (= Insula Pilup) a veszprémi egyházmegye területére esett.6 Amikor tehát - 1262-ben - először felmerült a remeteközösségek renddé szervezésének a gondolata, s ebben az ügyben Özséb Rómához fordult, a közösségek felülvizsgálatával ill. a követendő regula kialakításával az egyházmegyeileg illetékes veszprémi püspököt bízta meg IV. Orbán pápa.7 Az ágostoni regula megszerzése szempontjából végül is eredménytelen 1263-as vizitáció dokumentuma több okból is tanulságos. Fényt vet a kialakuló rend szerveződésére, anyagi állapotára, és némiképpen azokra az egyházpolitikai tendenciákra, melyek szerint a cél a további elterjedés meggátolása volt: Pál püspök excommunicatio terhe mellett megtiltotta, hogy a már meglévőkön kívül új kolostorok létesüljenek. E célból összeírta a már remeték által lakott helyeket. A vizitáció a legközelebbi kolostorból indult ki (Insula Pilup), majd Veszprém és Zala megyéken át haladva Somogybán ért véget (Szakácsi). Maga a vizitáció leírása, ill. a nyomán kiadott oklevél több átiratban ismert: Gyöngyösi Gergely pálos generális rendtörténetében először rögzítette a rend számára olyan fontos eseményt és iratot; Eggerer András rendtörténete lényegében ezt vette át; míg Fejér György gyűjteménye a vatikáni oklevéltár anyaga alapján közli a szöveget. Tanulmányunk szempontjából kritikus részlete Gyöngyösi szerint: „Anno 1263: Paulus episcopus Wesprimiensis . . . fratres heremitae diversorum locorum nostrae dioecesis . . . numerum locorum, quae inhabitant, augmen- tare non possunt. Quorum nomina haec sunt: Insula Pilup Sanctae Helenae, Kewkwth Sanctae Mariae Magdalenae, Bohon Sancti Jacobi, Idegsyt Beatae Elisabeth, Bodochun Sancti Emerici, Insula prope Ewrmenyes, Elek Sanctae Mariae Magdalenae, Zakach Sancti Dominici.8 A Vatikáni Oklevéltárban - Fejér nyomán - közölt irat megfelelő részlete: „Numerum locorum, quae inhabitant, aug- mentare non possunt, quorum hec sunt nomina: insula Pilis sanctae Helene, Kőkút sancte Marie Magdalene, Boikony sancti Jacobi, Idegzud beate Elisabethe, Pa- tach sancti Emerici, insula Elek prope Ermonyes sancte Marie Magdalene, Zakach sancti Dominici.9 Az itt felsorolt telepek tekinthetők tehát a magyar pálosrend legkorábbi szervezet megnyilvánulásának, s maga az irat pedig a magyar pálos írásbeliség első emléke.10 Mint ilyen, talán a legfontosabb és legtöbbet használt rendtörténeti források egyike, ugyanakkor a régebbi és a mai kutatás számára is több - nehezen feloldható - részlettel is szolgál. A felsorolás helyenkénti nem egyértelmű fogalmazása (vagy az átiratok pontatlansága) okozza, hogy a rendtörténetben és monasterologiákban a felsorolás alapján eltérő számú kolostort értenek. Pázmány összeírása hétnek tekinti,11 míg Eggerer átirata már kilenc remeteségről beszél: „Insula Pilup S. Helena, Keökuth S. Marie Magdelenae, 7
