Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)

arra is, hogy Sopronból Eszékre tartó postautat a földmérője által vizsgáltassa meg, az út készítéséhez szükséges anyagokról pedig gondoskodjék. A megye jelentéséből megtudjuk, hogy a babócsai és a szigetvári járás szolgabírói a köveket a pécsi káptalan birtokáról a helyszínre szállították. Ez az első megyei dokumentum, amely az útépítésnél a kövek, illetve különböző anyagok használatáról tesz említést. A XVIII. században kiépült megyei úthálózat folyamatos karbantartása a megye vezetőitől, de főképpen a falvak lakóitól sok energiát és fáradságot igényelt. Ezek a földutak a XIX. század első évtizedétől egyre kevésbé tudták ellátni feladatukat. Az utak fokozottabb igénybevétele korszerűsítést, minőségi változtatást követelt és természetesen egy olyan megyei szervezetet is, amely e munkát irányítja és a szomszéd megyékkel koordinálja. 1815. február 27-én a megyegyűlésen Somssich Miklós alispánt nevezték ki a vármegyében építendő utaknak és hidaknak az igazgatójává, aki felismerte a feladat fontosságát és a jelentőségét. Az eddigi tervszerűtlenséget felszámolva, rendkívül agilisán látta el a teendőit. A Helytartótanáccsal jóváhagyatta, hogy a megye számlájára két „úti comissá- riust” nevezzenek ki évi 150 forint fizetéssel.”15 Majd a földmérőkkel elkészíttette az útépítés tervezetét, járásonként meghatározva az öleknek és a szükséges anyagoknak a mennyiségét. A szigeti és a babócsai járás a szigeti postaútnak a karbantartásáért felelt. Az igali járásban a zamárdi és a kőröshegyi lapányos utakat kellett megjavítani, mintegy 2600 öl távolságban, a kaposi és a lengyeltóti járásban 1000-1000 öl út karbantartását tervezték, a marcali járásban pedig a pogányszentpéteri töltés 870 ölnyi szakaszát kellett helyreállítani. A szegény adózó nép tehertételét a főszolgabírók csökkenteni igyekeztek olyképpen, hogy mindenki a maga járásában dolgozhatott, nem kellett távolabbi területekre elmenni. A gyakorlati kivitelezést Somssich, Török Ferencre, a vármegye földmérőjére bízta, aki kapcsolatot tartott a főszolgabírókkal, ,az útépítéshez szükséges anyagot beszereztette és természetesen az anyag tárolására, majd az útépítés technológiájára is hasznos úmutatást adott. Az év végén Somssich nem kis büszkeséggel jelentette, hogy ,,a kimért utak igen csekély, vagy kevés hiányossággal tökéletességre hozathattak”.16 Somssich optimizmusa azonban csak részben volt indokolt, nem láthatta előre, hogy a korszerű úthálózat mennyi pénzt, munkát, időt és fáradságot igényel és azt sem, hogy hogyan fognak újratermelődni a megoldásra váró feladatok. Az alispán jelentéseiből megtudhatjuk, hogy az utak építését, illetve karbantartását főképpen tavasszal végeztették a mezei munkák megkezdése előtt. Jóllehet e munkálatok középpontjában a két pastaút állott, a lehetőségekhez képest a többi utat is javítani kívánták. Az 1816-ban tett jelentése szerint .az elmúlt évben megkezdett munkát az eddig elkezdett szisztéma szerint folytatták, a főszolgabírák pedig továbbra is fontos szerepet töltöttek be. Ök rendelték még a szükséges köveket, illetve kövecseket, a megyei földmérővel együtt tárgyaltak a földbirtokosokkal, erre gyakran sor került, mivel az utak megrövidítése és megváltoztatása ellentéteket és szenvedélyes vitákat váltott ki. Az utak felügyeletét az 1817. évi január 23-i nagygyűlésen a másodalispánra Tallián Boldizsárra bízták. Az év végén tett jelentése szerint a marcali járásban a bagolyai szőlőhegyek között 500 öl utat megjavítottak, a marcali töltésnél Boronka felől pedig 300 ölnyit árkoltaik körül, és köveccsel beterítették. A kaposi járásban a múlt évben elkészített 500 ölnyi utat kővel és homokkal megszórták. Az igali járásban a kőröshegyi töréstől Siófok felé a zamárdi új útig 1000 ölet elkészítettek és azt köveccsel és balatoni homokkal szórták meg. A szigeti járásban új utat nem ké247