Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Szili Ferenc: Somogy megye út- és közlekedési viszonyai a kései feudalizmus korában (1782-1848)
láttak el, ezeken az utakon szállították a terményt, illetőleg hajtották az élőállatot a vásári privilégiummal rendelkező helységekbe. Azok a községek, amelyeket a posta és az országutak érintettek előnyösebb helyzetben voltak. Ez az előny azonban csak az árutermelés fokozottabb térhódításával vált érzékelhetőbbé, azt megelőzően az utaktól elzárt falvak lakói biztonságosabb körülmények között éltek, mind a török-dúlás idején, mind az azt követő súlyos adóterhek növekedésének az időszakában. Jóllehet a minőségileg jobb útvonalaik ekkor még nem érintették Kaposvárt, de már e felmérés alapján kirajzolódik előttünk egy olyan úthálózat, amelynek centrumába a reformkorban egyre inkább a megyeszékhely került. Országút vezetett Nagyberkin keresztül Pécs felé, Toponáron át Igainak, Gálosfa és Gyarmat érintésével Szigetvárnak, valamint Marcali mezővárosába is. A reformkori nagy útépítés lázában ezek az utak korszerűsödve megmaradtak, illetve még bővültek is. A megyeszékhely, a közlekedés tekintetében a XVIII. század végén nem volt elszigetelve, noha kétségkívül megállapítható, sem a közlekedésben, sem pedig a kereskedelemben nem játszott domináns szerepet. Ekkor még mind a balatoni, mind pedig a Dráva-mcnti postaút elsősorban a tranzit forgalmat segítette. Dél-Dunántúl kereskedelmi gócpontja Nagykanizsa volt, amely e tekintetben nemcsak regionális és országos szerepkört töltött be, de a szlavóniai kereskedelemben is jelentős szerepet játszott. A Dráva-menti postaút végpontján is Nagykanizsa állt, Szigetváron keresztül Péccsel volt összeköttetésben. A fenti úthálózatot hosszabb távon nem lehetett fenntartani, mivel a megye jelentős része attól távol esett. E kérdés ekkor azonban még nem éleződött ki, a bel- és a külkereskedelem fokozatos fellendülése azonban elkerülhetetlenül e problémát a megoldásra váró feladatok közé sorolta. z. Az utak korszerűsítése a XIX. század első évtizedeiben A Helytartótanács i8o6dban utasította a megyét, hogy a kereskedő és postaútjait hozassa rendbe, mivel a jelenlegi viszonyok mellett akadozik a postaforgalom, de főképpen a hadsereg gabonaellátásában mutatkoznak nehézségek. Egyben felhívta a megye vezetőinek a figyelmét arra is, hogy egyelőre ne új utakat építsenek, hanem a régieket hozzák rendbe és végeztessék el a szükséges javítási munkálatokat. Az ügy fontosságára jellemző, hogy az utasítás szerint „a bíró urak a megyebeli helységbelieket útjainak megcsinálására testi és lelki szenvedendő büntetésnek fenyítéke alatt kényszeríteni fogják.”12 A napóleoni háborúk éveiben az utak rendbetétele és bizonyos fokú korszerűsítése a birodalom szempontjából a megoldásra váró központi feladatok közé tartozott. Az utakra vonatkozó rendeletekből kitűnik, hogy azok burkoltan, vagy pedig nyíltan elsődlegesen a hadsereg érdekeit szolgálták. 1809-ben a megye közgyűlésén hozott határozat is a fentieket igazolja. A katonai transzportok gyorsabb közlekedése érdekében határozatot hoztak, hogy iaz erdőn keresztül épített utat, amely Bajomból Böhönyébe vezet, rendbe kell hozni, mivel ennek előnye az, hogy az előzőleg használt útnál egy mérfölddel rövidebb.13 A katonai szempontok mellett a kereskedelem fontossága is egyre hangsúlyozottabban szerepelt. A Helytartótanács 1812- ben értesítette a dél-dunántúli vármegyéket, hogy a Törökországba irányuló kereskedelem fejlesztése érdekében ezen megyék a „Bródról Sopronba vezető pos- tautat jó állapotban megtartani iparkodjék.”1''1 Egyben utasította a megye vezetőit 246
