Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Kiss Géza: A délkelet-somogyi Dráva-völgy horvát községei a fedualizmus megerősödése és válsága idején (1711-1848)
2/8 hold volt. Kimutattak itt a sessiókon felül még 54 6/8 hold irtást is. A községben 5 holdas urasági házhely volt, a kanászház pedig 4/8 holdas telken állott. Határa összesen 595 holdon terük el. (Az egyszerűség kedvéért kihagytunk itt különböző maradványföldeket és kisebb urasági földeket és réteket.) Tótújfalu belsősége 15 1/4 telek után 15 2/4 holdas volt. A házak végében lévő és a külső rétek területe összesen 182 holdat tett ki. Ekkor már itt is három nyomásba mértek 477 hold földet. A Dráva mellett fekvő és a telkiállományba nem számított irtásaik területe 218 2/8 hold volt. A Dráva melletti Lanka-csárdához 6 hold föld és i 5/8 hold rét tartozott. Ezek alapján a község egész határa 966 2/8 holdat tett ki.77 Ez a földmérés az erdő és a mocsaras területek miatt viszonylag bőven juttatott földet s ezért nem is panaszkodtak ellene két évtizeden keresztül az uradalom jobbágyai. A már-már megszokott rendet a drávai gát építése zavarta meg először. 1824-ben panaszolják az uradalom népei a szolgabírónak, hogy az új töltésen kívül esett földjeik hasznavehetetlenek, de ugyanúgy kell adózni és szolgálni utánuk, mint korábban. Ezzel a hivatkozással kérik a töltés által elszakított földjeik megvizsgálását, illetve a korábbi terhek alól való felmentést. Kérésük meghallgatásra talált, és az uradalom ugyanannyi földdel, illetve réttel kárpótolta a vesztes községet az irtásföldekből és a censuális rétekből, mint amennyit elvesztettek. A legkevesebb kárpótlást Lakácsa kapta (16 4/8 hold), a legtöbbet pedig Tótújfalu (45 6/8 hold).78 Az 1832/1836. évi országgyűlés idején, 1834-ben nyúltak még hozzá a telkiállományhoz. A század eleje óta eltelt három évtizedben a lakosság megnövekedett, a telkek aprózódtak, a nyomás elhárítására az uradalom új földmérést rendelt meg. Ezúttal a jobbágy ösztönzésére és különösen az irtás előmozdítására adott tágas telkekből normál telkek lettek, s a telkiállomány így majdnem kétszeresére, 70 3/8 holdra emelkedett.79 Az uraság földszerző céljait bizonyítja az is, hogy 1836-ban készült terv a lakócsai határban lévő Csuniki-berek lecsapolására. A csatorna hossza 3219 folyó öl lett volna, a kiemelt föld mennyisége pedig 294 köböl. Az uradalom a vállalkozóknak i köböl kiemeléséért 24 krajcárt ígért. A sztárai határban 1767-hez képest annyi változást hoztak a felmérések, hogy a telekszám 6 1/8-ról 14-re emelkedett. Az 1804. évi reguláció súlyos feszültségek forrása lett a lakócsai és a szentmártoni uradalom népei között, minthogy az előbbiek a telekrendszer kialakításával belekényszerültek a hazai feudalizmuskorra jellemző rendjébe, az utóbbiak pedig még több, mint negyedszázadon át éltek határuk sokféle haszonvételeivel, viszonylag mérsékelt árenda mellett. Az új és a régi rendszer első összeütközésére az erdőélés kínált újabb és újabb lehetőséget. A szentmártoniak az egész 18. században rendszeresen jártak a lakócsai erdőre, hogy ott cédula ellenében fát vágjanak. Erről a „legális” kapcsolatról beszél az a tény, hogy a tűzifáért 1798-ban fejenként 2 forintjával 36, 1799- ben pedig 42 forintot fizettek a lakócsai uradalomnak. Ugyanebben az évben még további 40 forintot könyvelt el az erdész különböző rendeltetésű fák áraként.80 Voltak persze mindig olyanok is, akik lopva vágták a fát, de ha rajta érték őket, akkor „fejszéjüktől fosztattak meg”.8^ Amikor két szentmártoni jobbágy kanászai a Kosztanyeva-csárdánál tilosba eresztették disznaikat, a baltájukat elvették. Gazdáik a tiszttartónak halat, a hajdúnak bort hoztak és úgy váltották ki a baltákat.
