Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Kiss Géza: A délkelet-somogyi Dráva-völgy horvát községei a fedualizmus megerősödése és válsága idején (1711-1848)
don levágta és békében haza is hordhatta. Azt vallota Szabó András 70 éves zá- dori születésű tanú is, aki sok éven át volt pásztor a gerendái pusztán, hogy az ötvenes évek elején több zádori honfitársával együtt gerendái makkon tartotta disznak, ott legeltette szarvasmarháit, ezen kívül lécet, póznát, vesszőt szabadon vághatott a számára meghatározott területen belül. Azt is udjuk, hogy távoli vidékekről való német pintérek is eljártak a gerendái pusztára abroncsnak való erdőt bérelni.38 Az uraságnak persze nemcsak pénzre volt szüksége, hanem munkáskézre is. Erről a kapcsolatról vallja Geri Mihály sellyei öregbíró 1788-ban, hogy Kozári tiszttartó idejében, a majkotzi pusztán kévekötésre való vesszőt vágtak a sellyeiek és ellenértékként az Ótokban lévő mezőn az uraság búzáját aratták le.39 Voltak persze illetéktelen idegenek is, akik ellen a maga módján védekezett az uradalom és a jobbágyság. Az uradalom erdőpásztorait és hajdúit küldte, hogy ha kell fegyverrel is védelmezzék érdekeit az emberi és állati kártevők ellen. Ha állatokkal találta magát szemben a fegyveres ember, akkor riasztásul fegyverét használta úgy, hogy egyet lehetőleg le is terített a kártevők közül/'0 A patriarchális gyakorlat az volt, hogy a „bűnjelet” az urasági ember ott a helyszínen megpörzsölte, feldarabolta és a károsultak között szétosztotta/'1 Ha akár idegen, akár „kebelbeli” ember volt az illető, akkor fejszéjét, egyéb szerszámát, szekerét, lovát, szűrét-subáját elvették, s csak akkor kapta visz- sza a holmiját, ha a kárt megtérítette. Az uradalmi berkekben járatosabb ember azonban rendszerint megkísérelte a hivatalbeliek megvesztegetését. így cselekedtek azok a keresztúriak is, akik Országh Mihály iványi erdejében, egy szép tölgyfáért i kila búzát 2 forint árban, és mellé egy 3 forint értékű malacot adtak az erdésznek. A sors iróniája, hogy a szolgabíró - bár az erdésznek nem volt joga fát eladni - a vevőket sújtotta 50 forint büntetéssel/'2 Ebben az úrbérrendezés előtti világban vált általánossá mocsaras tájakon az irtásföldek létesítése is. 1776-ban Marcus Jelics 25 éves lakócsai polgár arról beszél a bíróság előtt, hogy az urasághoz tartozó új irtásföldeken hajdinát, kukoricát, zabot termeltek az uradalom jobbágyai. Az irtás helyén lévő erdőt ember- emlékezet óta bírták, a tanúval együtt irtották, s azóta „ . . . mint tulajdon irtásukat szántják, vetik, s az utánna járó kilencedet és tizedet a lakócsai Apát-uraság- nak fizetik.” A megtisztított földeken kívül rendszerint a közvetlen szomszédságban lévő erdőt is szabadon használták/*3 Akadt persze olyan jobbágy is, aki engedély nélkül igyekezett már meglévő irtását növelni''*'"1, vagy éppen új irtást létesíteni még a 19. század harmincas éveiben is. Annyit jelent ez, hogy ebben a tájban nem követték Somogy megye majorkodó nagy uradalmait, amelyek már az 1750-es évektől kezdték visszaváltani a jobbágyoktól az irtásokat.45 Itt még a 19. század közepén is találkozhatunk olyan kimutatással, amely szerint csak Lakócsán 74 gazda 261 hold irtásfölddel rendelkezett, s ezen túl még 24 gazda kezén mintegy 15 holdnyi foglalt irtás volt/*6 Az /767. évi úrbérrendezés A Dráva-völgy patriarchális világában a fejlődés új szakaszát indította el az 1767. évi úrbérrendezés. Werbőczy óta ekkor történt meg először a jobbágyok földhöz kapcsolódó jogainak és terheinek országos áttekintése. Mária Terézia kor226
