Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Hajdu Lajos: Népiskolai szerződések Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában (1770-1795)
ság ellenállásába ütközött, hiszen terhei e rendelkezés alapján jelentősen megnövekedtek. Addig - a párbéren (mint az egyházközség valamennyi házaspárját terhelő kötelezettségen) kívül - az oktatás költségeit tanulópénz formájában azok a szülők fedezték, akik annak előnyeit látták; az új rendelkezések azonban megnövelt terhet raktak mindenkire, arra a polgárra is, akinek gyerekei kinőttek már az iskolás korból. Ugyanakkor ezek a terhek az addigiaknál súlyosabbak is voltak, hiszen nemcsak az iskolamesternek kellett az előzőeknél nagyobb javadalmazást biztosítani, hanem még külön kiadást jelentett (volna) a jegyző, kántor és a harangozó eltartása is. A lakosság ellenállása több formában is tükröződik a korabeli forrásokban: a kalocsaiak például, amikor Erdélyi József kanonok, a budai tankerület népiskolai inspektora rá akarta beszélni őket az iskolaszerződés megkötésére, azt válaszolták, hogy „a földesúr valamint a megye paran- csolattya és híre nélkül semmit megtenni nem merészlünk” - pedig azt hiszem, joggal vélelmezhető, hogy saját érdekükben Kalocsa polgárai egyet s mást tettek elöljáróik „parancsolattyai” nélkül is.11 Ehhez az elvhez a Helytartótanács illetve annak Tanulmányi Bizottsága is tartotta magát: amikor 1782. október 6- án gr. Haller József, a nagyváradi tankerület főigazgatója jóváhagyásra felterjesztett egy nyaláb (unum fascem) iskolaszerződést, a bizottság megállapította: a megye képviselőinek aláírása nem szerepel az okmányokon, ezért az egész nyalábot „visszaküldte a feladónak” azzal, hogy az előírások szerint járjon el.12 A falusi közösségek vonakodásának másik formája: ha valami történik a településen, elemi csapás (árvíz, tűzvész vagy aszály) - azonnal kérik, hogy kötelességüktől vagy vállalásuktól mentsék fel őket, és mindjárt javasolnak is egy (számukra) nem terhes, vagy legalábbis olcsóbb megoldást. Ez történt 1786-ban Kalocsán is. Itt végül megértvén a rendelkezést és magzatyainknak az tanulásban való előmenetelekben gyönyörködni és hozzAjok önként hajlandó buzgó Ságunkat kinyilatkoztatni akarván” 1786. május 29-én megkötötték végre a szerződést (valamennyi előírt tisztségviselő jelenlétében), és ebben egyebek között kötelezték magukat arra is, hogy a két tanító részére kvártélyt (lakást) építenek, amelyhez az uradalom biztosítja az anyagot. Alig negyedévvel később azonban már azt jelentették a népiskolai felügyelőnek, hogy „az oskola professorainak kvártélyát megépíteni a nagy vizek miatt” nem tudták, mert sem az uradalom, sem a város nem tudott hozzájutni még pénzért sem a szükséges matériáiéhoz, ezért kérik, hogy a piaristák épületét - „mely általában nem usuáltatik, minden haszon nélkül héjába üresen hever” - ideiglenesen akár iskolaként, akár tanítói lakásként használhassák.13 Természetesen a kutató nem kételkedik a mezőváros magisztrátusának állításaiban, de munkája során számtalanszor tapasztalhatta, hogy a közösségek minden találékonyságukat latba vetik egy-egy fogukra való, érdekeiket szolgáló feladat végrehajtása érdekében, ugyanakkor viszont azt is látta a forrásokban, hogy ugyanezek a communitas-ok hasonló találékonysággal minden lehetőséget megragadnak, hogy egy-egy ncm-szeretem-munka alól kibújhassanak, vagy legalább időt nyerjenek, mert aki a korabeli Magyarországon jelentős időt tud nyerni, az nagy valószínűséggel csatát is nyerhet. Az ellenállás harmadik fegyver-típusát Vágsellye mezővárosa forgatta derekasan (amelynek földesura a királyi egyetem, bérlője pedig gr. Forgách Miklós, Nyitra főispánja volt). Amikor ugyanis a pozsonyi tankerület energikus népiskolai felügyelője (Pál Gáspár) megvált tisztségétől, a mezőváros azonnal kérte a tankerület főigazgatóját (gr. Balassa Ferencet, akinek hasonló karaktere miatt
