Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században
A század vége felé, amikor már az allodiumok is erőre kaptak és az uradalmi gazdaságok igyekeztek minden munkaerőt magukhoz vonzani és a pénzjövedelmüket is minden módon növelni, még a kisterjedelmű jobbágy erdőket is súlyosan megadóztatták. Efféle egyezés történt 1798-ban Sopron megyében „a Kövesdi Jobbágyokkal a magok erdejében lévő makkoltatás eránt...” A megegyezés szerint, „a Götötsön lévő makkoltatás, úgy mint magok erdejében, minthogy tsekélységbül áll, által fog nekik adattatni Húszon ott forintokért”, melyet már Szent Miklós napig - tehát előre - kötelesek kifizetni.74 Ugyanezen időben - azaz a XVIII. sz. második felére - erősen emelkedett az egyes sertések makkoltatásbére, ha darabonként is számolták el azt. Míg a század elején pl. a Somogy megyei Toponáron az 1738. június 6-án kiállított árendás levél szerint makkoltatáskor „edgy edgy darab Sörtvés Marhájoktul a lakosok - az akár öreg, akár apró legyen - három garasnál többet” nem kellett fizetni,75 a század második felében lényegesen emelkedett e bér is. 1762-ben pl. a bogyiszlóiak egy „öregtül egy Máriást, s Süldőknek párjátul is annyit fizettek.”76 1765-ben pedig a vasváriaknak - mint levelükben írták - „Szent Mihály naptul fogva Uj Esztendő napigh minden egy-egy öregtül kölletett tizenegy garast, a’ malacztul kilencz garast” fizetni, míg „Ujj Esztendő naptul fogva is minden hétre egy-egy garast.”77 1768-ban pedig a szentmiklósi jobbágyok fordultak panasszal a vármegyéhez, hogy a földesuruk a legelőnek kiszakított kis darab erdő után is, mivel ott némi makk is termett, „minden darab marhátul 13 garas fizetést” követelt meg és azonkívül azt is úgy - mint írják -, hogy „szolgálatokat is tegyünk”.78 A makkbér emelkedésénél persze figyelembe kell venni a századfordulón bekövetkezett pénzhígulást is. 1801-ben a tótszentgyörgyiek egy-egy disznó után 20 garast, malac után 18-at fizettek, Szent Pálig tartó legeltetéssel. 1808-ban viszont már egy összegben fizettek ki 150 forint makkbért és ugyanakkor kötelezettséget vállaltak „két száz, id est 200 gyalog napszámnak szolgállásáért.. . ”/<J Eközben, noha a darabonkénti makkbér igen megemelkedett - így pl. 1802-ben a Somogy megyei Bolhón és Péterhidán egy-egy disznó után már négy forintot kellett fizetni és egy süldőtől 2 Ft 30 Xr-t -, az uradalmaknak egyszerűbb volt a makkot egyösszegben eladni.80 Ezért is 1808-ban a szalabériek a Festetics uradalomtól 968 forintért vásárolták meg az az évi makkoltatást, a nagytila- jiak 470 forintért, a széplakiak pedig 73 forintot fizettek.81 Ezekhez viszont, mint azt a tótszentgyörgyi összegnél is láttuk, nem egyszer társult természetbeni szolgáltatás, robot is, ami a kibontakozó allodiális gazdálkodás gondjait volt hivatva segíteni. Ezzel kapcsolatban érdekes tapasztalatokat mondott el az 1774. május 25-én Nagytilajon tartott kihallgatáson az egyik tanú, Gulács György: „A Makknak terméséhez képest tapasztalta azt is - számolt be vallomásában -, hogy a Nagy Tilaji Makkoltatásért az egész Helységbeliek, következendő képpen a’ Festetics Uraságh emberei is, némelykor szántottak, némelykor trágyáztak, némelykor pedig más munkát tettek Csáni Uraknak . . . ”82 De ugyanígy tettek különféle szolgálatot más földesuraknak is, ha makkos erdőt tőlük béreltek és azoknak éppen munkára volt szükségük. Tanulságos lehet ilyen szempontból is a kálmáncsaiaknak a Széchenyi uradalommal 1808-ban kötött szerződése: „Alább Írattak egy részrül Nagy Méltóságú Groff Széchenyi Ferencz IJram Eö Excellentiája Csokonyai Tisztartója, más részrül
