Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században
mit se tartozzanak praestálni, ezt hozzá tévén, hogy ha az Marháit elő nem mondaná - azaz, ha eltagadná, de mégis fény derülne a számukra -, eo facto, az ollan el tagadott Marha contrabonta légyen ... ”e7 A makkbér összegét időnként a szálló levelekben is rögzítették. így történt ez az 1714. január i-én kelt pölöskei, barnaki és kelénki puszták megszállásának feltételeit rögzítő levélben is, amely a haszonvételekről is intézkedett. Ezek között olvasható az is, „hogy ha telelő makk lészen, tehát akkor tartozik ki-ki az Uraságnak makk bért, a’ felét fizetni, úgy mint húszból egyet. . . ”e8 Az 1714. május 9-én a csurgói uradalom részére kiadott instructio szerint, „minden falu határi között tartatott makkolástól némely Faluk is két ártányt adnak az Uraságnak, némely uriaiság ponigh a huszadikat ki fogati.”,iu A helyi szokásoknak tehát bő lehetőséget biztosít a rendelkezés is. Jóval részletesebbek ennél azok az árendáslevelek, amelyeket az egyes falvak lakói a szolgáltatásaikról az uradalmakkal állítottak össze. 1717. június 19-én kelt pl. a Somogy megyei böhönyeieknek az a levele, amelyben - többek között - a makkoltatás után járó fizetséget is részletesen szabályozták. Eszerint: „az s. v. Sörtvélessekbül is, az midőn elegendő makk lészen, tartoznak - a bö- hönyeiek - tizedet adni, az ő nemek szerint; az kibül penigh tized ki nem tellik, az öreghtül egytül 25 Xr, aprójától 15 Xr-t adgyanak, de úgy, hogy advicinált Pusztái az Urasághnak ne legyenek tőlük tilalmassak; holott penigh valami hulladék makk lenne is - veszik sorra a további lehetőséget - csak felére, Sz. Már- tony napigh érnék meg az makkal és nem tovább, akkor húszból tartoznak edgyet adni.. . Az 1718. május 7-én Festetics Pál által Gálosfa, Bőszénfa és Hajmás helységek részére kiadott árendás levél pedig a következőképpen szabta meg a makkbért: „az, mikor makk vagyon - olvasható a szokásos bevezető után -, ha Szent Mártony napig érik, Huszbul egyet tartoznak adni. Ha pedigh Szent Páll napigh való lészen, tartozik az igaz Tizedet megh adni, az honnéd penigh az tized ki nem esik, az Eöregitül - olvashatjuk a további lehetőségekről - egytül 25 Pénzt, az aprajátul Tizenöt Pizt adni tartoznak.”71 A Csurgón 1732. július 7-én Vízvárnak, Belovárnak és Háromfának kiadott adózási levélben az uradalom magának további lehetőséget biztosított a makkbér változtatására, illetve emelésére. Az egyesség idevonatkozó részlete ugyanis kimondta, hogy „eddig, a’ midőn a’ Makk termett, egy-egy a’ Helységek közül Tizenkét foréntokat jól lehet adni szokott, mind azon által ennek utánna az Uraságnak szabadságában lészen, valamint Tilosokat tenni, úgy a’ Makk termésnek alkalmatosságával, vagy ezen Censusban a Helységet megtartani, vagy a’ Lakosoknak Marhájok számához és a’ béli termésnek mivoltához képest azon Censust rendelni.. . ”72 A később kiállított szálló levelekben nem mindig található meg a pontos makkbér meghatározás, amit eddig megszoktunk. A szövegek csak úgy általánosságban írták elő, hogy a jobbágyok „érdemes makk bért” kötelesek fizetni, mint az 1757. április 7-én kiállított Somogy megyei sávolyi szállólevél is. Ebben is az olvasható: „Midőn Isten eö Szent fölséghe az erdőt makk terméssel megh áldgya, ha etzer az makk hullani kezd, legottan az erdőben marhát hajtani tilalmas lészen, mert az Uraság az Makkoltatást magának fent tartya. Mind azon által az Jobbágysághnak fogh az Uraságh egy darabot, érdemes makk bérért kimutattatt- ni, ha Isten eö szent fölsége makk terméssel áldgya meg az erdőt,”73
