Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században

lelően: „ottan füveltetvén Szarvas marhájukat s Juhaikat, és annak idejiben - azaz, makktermés idején! - s. v. Sörtvéles marháikat háborgatás nélkül makkol- tatták; egyszóval mindennémü hasznát tetczések szerint vették ... ”46

Majd 1755. május 2-án, a Szombathelyen tartott kihallgatáson Kelemen Márton 50 éves mindszenti colonus is, aki saját tapasztalatára támaszkodva elmondotta, hogy a „Mindszent és Csehi helység béli Lakosok Marhái szabadon és minden census nélkül éltek és usuálták a Farkas Erdeit...” s ezt megerősítette saját gyakorlatára hivatkozva is, mondván, hogy ezt bízvást „tudgya a’ Fa- tens vallani, mivel magának is s. v. Sörtvés Marhái lévén, mindenkor a’ Farkas Erdejében jártak és most is oda járnak.”47

Ezekben az óriási kiterjedésű Vas megyei erdőségekben, míg a lakosság nagyon el nem szaporodott, a szabad erdőhasználat hosszú ideig érvényben maradt, még a szomszédságra is kiterjedt, mint arról pl. az 1737. december 6-án Nagymizdón tartott határper egyes tanúitól is értesülhetünk. E perben a tanúk éppen a szomszédok szabad erdőhasználatáról szóltak, melyet a szomszédság jogán gyakoroltak. Mint az egyik tanú, a 66 éves szarvaskendi Szalay György megemlítette, a „Boléta névő Erdőnek faizásában, makkoltatásában, egyszóval minden némü haszna vételiben, egyedül csak a jó szomszédság megtartásának okáért, Hodásziak szenvedtettek . . . ”48 Ez pedig nem jelentett mást, mint azt, hogy erdeikbe a szomszédok is szabadon átjárhattak, és a két falu nyája gyakran együtt legelt és összekeveredhetett.

De nemcsak a szomszédos falvak állatai jártak együtt, hanem egy falun belül az urasági és falusi marhák is, amint arra 1715-ben a kissomlyói Szőke Péter is utalt tanúvallomásában, melyben elmondta, hogy „essze fügendőképen jártak az Uraság marhái (és) Pereszteghi, Sótonyi és Nyügéri lakosoké; össze füg- gendőképpen usuálták és glandinálták - hangsúlyozta - azon megh nevezett Farkas erdejét...” De ugyancsak megerősítette azt Ns. Kosáry Péter tanú, hogy „az Jánosházi Uraságh, Pereszteghi, Sotonyi, és Nyögéri Lakosok főgendő kép- pen élték és glandinálták az Farkas Erdejét...”

Hasonló gyakorlatról tett tanúságot az 1720. április 13-i kihallgatáson a 60 éves Kapornaki Mihály vasvári lakos is, aki elmondta, hogy „Szomszédságában lakván Oszkóiaknak” volt alkalma erdőhasználatukat, makkoltatásukat megfigyelni, és így kihallgatásakor bizton állíthatta, hogy „elejitől fogva mindenkor az egész Farkas erdejin mindenféle marhájukat szabadon pascuáltatták és glan- dináltatták mind az Úriak, mind pedigh az lakosok is . . .”. Megerősítésképpen pedig hozzáfűzte: „Még az régiektül is Száma nélkül hallotta . . . ”49

1774. december 24-én pedig, a Nagytilajon tartott kihallgatáson a csáfordi Tál András számolt be arról, hogy „Gyermek korában édes Attyának, a’ ki Baltavári Jobbágy volt, Sörtvéseit a Baltavári M. Uraságh marhái közé vévén, maga is a’ Tanú makkoltatta az Uraság marháival a Nagy Tilaji Erdőn, egész a’ kemendi határig”, s mint hozzáfűzte, az együttlegeltetés olyan egyetértésben folyt, hogy „senkitül még ellenkezést sem hallott. . . ”50

A közös erdőhasználat és a korlátlan legeltetési és makkoltatási lehetőség viszont idővel erősen összeszűkült. A jobb makkoltatási lehetőségeket a földesurak sajátították ki és a jobbágyok részére csak a kisebb területű, csekélyebb hozamú erdők maradtak. A Festetics család 1738. április 14-én készített Zala megyei birtokösszeírásában csak az egyetlen Alsó-Qszkóban maradt meg makkos