Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században

Éppen ezért, a rét széleken nőtt makkos fákról is úgy szedették le a termést, mert különben a sok túrással a disznók a kaszálót használhatatlanná tették volna. 1765 februárjában a vasváriak fordultak panasszal Festetics földesurukhoz és azért panaszkodtak, hogy „a berken lévő réteinket - mint írták - úgy annyira az s. v. Sörtvisek föli szántották, hogy tiz esztendőkig se áll helyre . . ,”42

Ha viszont az uraság rétjét érte az efféle rongálás, emberei keményen megtorolták, mint 1754-ben Csurgón is történt, ahol a „Gsurghói Uraság Hajdúja, a’ Tanú, Iharosi Pénzes Gergely Pásztorát azon okbul, hogy a’ réteket turatta a’ Sörtvélesekkel, keményen megverte.”43 Más esetben pedig a Zala megyei Barátfán 1794. január 24-én kitöltött igazolás értelmében a kasznár a „Makkoltatás alkalmatosságával föl turatott s. v. Sörtvélessek által M. Uraság Réttyeiben” okozott kárért 4,- Ft-ot fizettetett.44

Mindez elég indokul szolgálhatott arra, hogy olvadás idején kíméljék a makkos erdőt és lehetőség szerint ésszerűbb beosztással éljenek. Csakis az ilyen kímélés és beosztás mellett fordulhatott elő, hogy a makk kitartott a következő szezonig, sőt, bő termés esetén még meg sem tudták etetni, hanem mint Nagy- tilajon az 1774. május 15-i kihallgatáson nem is egy tanú megemlékezett róla, a makkot végül is tűz emésztette meg. A boldogasszonyfai Szabó András szerint „ennek előtte 19 Esztendőkkel ... a Makknak olly büv termése volt, hogy tavasszal és nyáron, mivel a’ Marha föl enni nem győzte, a’ tűz emésztette meg . .. ”45

A szabad makkoltatás nyomai

A makkoltatást, mint az erdei haszonvételek egyik fontos formáját, korántsem egyforma mértékben tudta igénybevenni a lakosság és nem utolsó sorban a jobbágyok. A helyi és a történeti hagyományoknak megfelelően, igen nagy különbség lehetett a haszonvételek igénybevételénél és ennek megfelelően a szabad használattól a szigorúan ellenőrzött és a különböző fizetségek ellenében igénybevehető makkoltatásig, igen sokféle gyakorlattal találkozhatunk. Az bizonyos, hogy a szabad erdőlés visszaszorítása csak fokozatosan történt, és a középkor végétől a jobbágyság e jogának elvesztése miatt gyakran lázongott és a régi jogainak visszaállítására többször is tett kísérletet, ha ezek többnyire sikertelenek voltak is. Az általános tendencia mindenesetre az volt, hogy a jobbágyok erdőhasználata a földesúr ellenőrzése mellett folyt és a makkoltatásért is ilyen vagy olyan formában fizetni kellett.

Ennek ellenére nem is egy helyen találkozhatunk olyan gyakorlattal, is amely ettől eltért, mégpedig olykor igen lényeges módon. Akadt hely, ahol - a különleges viszonyok következtében - csaknem a hajdani szabad erdőhasználat nyomai fedezhetők fel. A rendkívül nagy kiterjedésű és fontos makkoltató helyként számontartott Farkas erdőben is találkozhatunk annak emlékével, mégpedig bizonyos perifériális területeken. A XVIII. sz. közepe táján nem is egy vallomásban konkrét utalás is hangzott el erre vonatkozóan. így az 1753. március 23-án Vasszécsényben tartott kihallgatáson is. Beiczi György, 56 éves beiezi lakos is állította, hogy „Festetics Joseff Uram eö Excelentiája Mindszenti, Csehi hasonlóképpen T. Vassvári Káptalannak Csipkerék helységekben lévő jobbágyai is egész Farkas Erdeit minden census fizetés nélkül szabadon élték,” aza£ ennek megf^-