Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században
A tilosok védelmét egyébként Igen komolyan vették és még a Vasszé- csényben az 1753. május 17-én tartott határperben is a tanúknak feltett kérdésekben azt tudakolták, hogy ha a tilosban illetéktelen személyek „engedetem nélkül ottan találtattak, le veretettettek-e vagy behajtattak-e vagy lövettettek-e . . .”30 Mert a tulajdonosnak bármelyiket jogában állt a tilalomtörőkön véghez vinni. Viszont, a tilosok beosztásának nem kis nehézségeit könnyebben megérthetjük, hogy ha tudjuk, hogy időnként a tilosokat különleges elbánás illette meg, pl. eladáskor, vagy zálogba vevéskor. 1692. augusztus 2-án kelt a Vas megyei Kéménden az a levél, amelyben az egyik részbirtokos, Káldy Zsuzsánna birtokrészét elzálogosította, de az erdőre vonatkozóan az volt a kikötés, hogy fenntartja továbbra is a „sörtósének az erdőben való makkozást vagy glandinatiot, a’ mikor makk terem, Százig való marhámnak - mint olvasható kikötése - azt is úgy, hogy eö Kegyelmek tilost tetetnek, addigh Pásztorom belé ne merje széllel hajtanyi, mig az eö Kegyelmek marhája belé nem szabadul, vagy engedelme nem lészen .. .”31 Azaz, a zálogtulajdonossal együtt makkoltathat száz sertést attól az időtől kezdve, hogy az első számú jogos azt megkezdte. A legnagyobb birtokos volt egyébként is az, akinek a tilos törése érvényes jelet adott arra, hogy a többiek is a tilosba mehessenek. Az ő megjelenése volt a tilos felszabadulásának biztos jele. A Vas megyei Beiczen, amely a Farkas Erdőnek volt tartozéka, a legnagyobb résztulajdonosnak, a sárvári uraságnak a tilosba hajtása jelentette pl. a felszabadulást, amit arról 1753. március 16-án a szécsényi kihallgatáson az egyik tanú, Czobor György is beszámolt: „soha Szokás nem volt, nem is történt - állapította meg - hogy a nevezett Tilosokban ismét más külömb Tilost tett volna a Sárvári Uraság - azaz nem különítették el - hanem mihelyen a Sárvári Ura- ságh - mint a legnagyobb részbirtokos - bele eresztette marháit, azonnal az egész tilos föll szabadult. . ,”32 De ugyanezt erősítette meg, ugyanennek az évnek május 16-án a 68 éves Németh Mihály vallomása is, amely szerint „a Tilosok soha nem daraboltattak, hanem mihelyen a Sárvári Urasághnak Marhái, avagy a’ fogadott Marhák a’ Tilosban eresztettek, azonnal egész tilos minden részeiben föll szabadultnak tartatott, a’ mint hogy azonnal föll is szabadult. . .” De más szóval ugyanez a tanú még azt is elmondta, hogy „ember emlé- kezetitül foghva, ha edszer a Tilosokban fönt irt Sárvári Urasághnak - mint a legjelentősebb földesúrnak - Marhái Makk termésnek idejin bé hajtattak, soha az után, ha szintén Sárvári Uraságh Marháit más Tilosban hajtották is, méglen másodszor makk nem termett, újabban Tilosnak nem tétetett az ollyatin erdő . . ,”33 Ez pedig azt jelentette, hogy akinek bármiféle jogcímen joga volt az erdőhasználathoz, az is sertését makkoltatásra küldhette. Hogy ehhez milyen kevés föld is elég volt, arra megemlíthetjük, hogy Nagy-Tilajban Festetics uraság részt vett a makkoltatásban, noha ott csak két háza volt, ezekhez szántót is a herbat- fai és a kisbéri határban szakított ki.34 1716. február i-én pedig Tilajon Kiss Imre és felesége eladták „ház helyüket minden appertinentiájukkal együtt, amelybe tartozott „a makkos erdő” is.35 Ugyanez év november 20-án vallotta a nyő- géri 58 éves Ns. Paer Mátyás, hogy „Gergye János Beiczi házában lakott az előtt három esztendővel Jakab György, úgy mint zsellér”, és a tanú biztosan állította, hogy e zsellérnek „mind szarvas, mind pedig Sörtvéles marhái voltak .. .” ami egyúttal azt is mutatja, hogy joga volt az erdőben való legeltetésre is.36
