Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században
mai együtt . . . akkorbéli Farkas Erdőbéli makkot egészien meg vették, és Si- monyi helységbéliek között közrebocsátván, mind magok marháit ott őriztették, mind pedig teczések szerént azon Makkra más Marhákat is fogadtak és ott szabadon makkoltattak.”25 A földesurak is legszívesebben ezt a formát választották, mivel így ők csak néhány megbízható személlyel voltak kapcsolatban. így egyszerűbb volt nekik is az elszámolás. Viszont a falvak lakói ily módon juthattak tekintélyes bérletekhez, és nem kis számú állataikon kívül bérelt jószágot is tarthattak, és e réven a kereskedelmi forgalomba is bekacsolódhattak. Az Ikerváron 1755. január 26-án tartott kihallgatáson is az egyik tanú leszögezte, hogy ,,a’ Sárvári Uraságh mindenkor, a’ midőn neki tetczett, a’ Tilosnak Makkját el adta ... és akik megbérelték, azok is etették megh . . ,”2(i Előfordult, hogy több tilost is létesítettek és azok makkját beosztva, egymás után etették meg. Akadt tilos, amelyre csak későn, húsvét után került sor. Az 1753. május 8-án a Vas megyei Beiczen tartott határperben vallotta az egyik tanú, a beledi Rácz Miklós: ,,a’ Tilos erdőkben Dráskovics Uram idejiben valamelyik tetczett nekije a’ két Tilos közül, aztat tartotta Tilosnak a’ Marhái számára, még a közönséges Farkas Érdéin bérölt marhákat is ki rekesztette belőle”, „sokszor - fűzte hozzá - húsvét után két holnapra szabadította másikát belé . . .”2/ Noha előfordult, hogy több birtokos esetében a tilosok védelmét jobbágyokra bízták, de mégis azok a hivatásos erdőőrök mellett többnyire csak kiegészítő, felderítő szerepet vállaltak. Ha komolyabb, tömeges tilalomszegésről, illetve annak elhárításáról volt szó, szinte mindig hivatásos erdőőrök végezték azt, az uradalmi alkalmazottaktól megszokott szigorúsággal. Ezért is azok emlékezetesek maradtak, melyeket a tanúk később is, mint riasztó példát emlegettek. 1755. január 26-án a Vas megyei Ikerváron tartott kihallgatáson Ns. Lampért Ferencz 50 éves gérczei tanú számolt be arról, hogy „báró Schilson - azaz az egyik fontos részbirtokos - s. v. Sörtvéles Marhái egyszer mentek . . . tilosban, de többször sohasem” - állította a tanú. Ugyanis, „hogy reá eresztették, akkoron is Sárvári Uraság Erdő őrzői reá akadtak, a’ Pásztort meg fogták: a’ mint pedigh a rajta lévő fejér Dolmányja Ujját által akarta volna edgyik lukasztani, hogy az Pórázt belé húzhassa, - s azzal megkötözze! - az kezét egy nagy késsel által ütötte és azután megh kötözvén fogva vitték a Sárvári Várban és az Marháit is be hajtották Sárvárra .. ,”28 Ugyanez év április 20-án a Vasszéchényben tartott határperben számolt be az egyik tanú a vasvári Horváth János, saját tapasztalatairól, hogy az előbbi földesúr disznait, noha a tilos még nem szabadult fel, a tilosba hajtották, de azt „meg tudván az Erdő őrző . .. rajtok mentek mind a kettőjükön és a Fatesnnek Bujtárját megh vervén, Titulált Báró Uram marhái közül pedig egyet szeme láttára agyon ütvén, azon Tilosbul ki űzték, azon okbul, mivel mégh föll nem szabadult.” Hogy mindez a tilalomtörés mennyire haszontalan és korai próbálkozás volt, az akkor válik világossá, ha megtudjuk, hogy az eset után néhány nap múlva a tilos felszabadult és így csak felesleges kárt kozott a tilalomtörés. „Annak utánna pedigh - olvashatjuk a tanú további vallomásában - ötöd vagy hatod nappal, azon Gérczei Tilos föll szabadulván, azonnal mind a’ ketten reá hajtottak és rajta is őrzöttek” minden kár nélkül.29