Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században
„Az fogadott marhák eránt pedig - amelyek pénzt hoztak és így külön kategóriának számítottak - tartozzék olyan observatio - hangzott a rendelkezés - hogy annak idejében occuláltatván az erdőt, mennyi számú marhát capa meg makkolni, annak felire légyen edgyik félnek, a másikára pedig az másiknak szabadsága marhákat fogadni, az tilosokat pedig - hangzik a rendelkezés a makkos erdő óvására és használatára - egyenlő akaratból köteleztetünk tenni vagy tétetni s ugyan egyenlő akaratból is szabadítani, hoc tamen per expressum declarando, hogy ha az edgyik félnek marhája volna, az másiknak pedig semmi sem, eo in casu, annyi marhát szabad legyen fogadni azon félnek, a’ kinek marhája nincsen, mint annak a’ kinek vagyon.”20 A makkos erdő beosztása A tilos a makkos erdőt jelentette, amit nemcsak a makk érésekor, hanem már annak előtte is fokozattan óvtak. Tilosokat különösképpen olyan esetekben szoktak létesíteni, ha az erdőt a compossessorok birtokjoga szerint kellett volna a sokféle bonyolult örökösödés és zálogolás után, arányosan elosztani. Ez nehezen ment volna, egyszerűbb volt az erdőt tilalom alá vonni, majd együttesen a használatát megkezdeni és folytatni. A tilalom, az óvás már a makk érése előtt megkezdődött, amint arról több tanú beszámolójából is értesülhetünk. Így pl. 1760. február 28-án a vasvári Kiss János is beszámolt arról az alsó-oszkói kihallgatáson, hogy a „Farkas Erdejére makk terméskor semmi némű Sörtvélles marhát Sz. Mihály nap előtt ereszteni és makkoltatni nem szabad, úgy Alsó-Oszkóiak is az magok Erdejérül már megh mondott helyekigh és jelekigh magok szarvas marháit és juhait makk terméskor le tiltyák, tsak egyedül Sörtvélesseknek had- gyák”; „az Alsó-Oszkóiak a magok Sörtvélles marháit mind Szent Mihály nap előtt mind azután szabadon makkoltatták . . .”21 A tilosok létesítését gyakran azzal indokolták, hogy az erdőbirtokosok szinte képtelenek a makkoltatható disznaik számát elosztani. A Somogy megyei Szentán, ahol Dél-Dunántúl egyik legfontosabb makkos erdeje volt található, az 1764 december 16-i összeírás után, a következőkben indokolták pl. a tilosok létesítését: „Mi a’ Makkoltató Sörtvélesseknek számát illeti: itt sem lehet propter connectionem aliorum territorium dominalium kitenni, hanem Makk terméskor ott is szoktak a Tisztek notabilis tilosokat tenni. . .”22 E tilosokat aztán vagy maguk saját állataikkal hasznosították, vagy bérbeadták. 1753 május 8-án tartott határperben számolt be az egyik tanú, Horváth Pál Beiczen arról, hogy „az Uraságh ki rekesztvén mások marháit is belőle - ti. a Farkas erdőből - egyedül magok s. v. Sörtvéles marháinak tartották meg. . A23 De közben rövidebb-hosszabb bérletekre is átengedték. Ugyanezen a helyen értesülhetünk a továbbiakban arról, hogy a tilosokat a földesúri nyájak mellett az átvonuló kereskedők sertései is igénybe vették: „Gyakorta pedigh a kereskedőknek - olvashatjuk a fenti tanú további vallomásában - hét számra is meg engedtettek azon tilosok és a bért a Sárvári Urasághnak” fizették.24 Más esetben a földesúr néhány embernek adta bérbe, akik szubárendáto- roknak adták tovább a tilost. 1753. március 15-én Sárváron tartott kihallgatáson számolt be az egyik tanú, Ns. Horváth János simonyi lakos arról, hogy egyszer „Simonyi helységbeli Hettyei István és Horváth Sigmond Uramék Fatens Uram130
