Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Takáts Lajos: Sertésmakkoltatás a Dél-Dunántúlon a XVIII. században
SERTÉSMAKKOLTATÁS DÉL-DUNÁNTÚLON A XVIII. SZÁZADBAN TAKÁCS LAJOS Az állatok tartása a rendelkezésre álló takarmánynak megfelelően, periodikusan változott. Más volt pl. télen az ellátás lehetősége, mint nyáron vagy őszszel. A sertéstartás általában két nagy szakaszra oszlott, nyári és téli tartásra. Az előbbi tavasztól őszig tartott, többnyire Szent György naptól Kisasszony napig, míg a téli fordítva. Bármennyire is kellemesebbnek, bővebb lehetőségűnek tűnik a nyári tartás, amikor zsendült a fű, gyapjasodon a legelő és fejlődtek a növények, a sertések számára az igazi takarmány ősztől adódott, amikor a makk érett. Ez adta a legbővebb ellátást, amelyen meghízhatott sok sertés, és nyugodtan kihúzhatta a hosszú telet is. A nyári tartást csak a legeltetés jelentette, amely füvön történt. Ezt szokták füvelésnek is nevezni. S talán leginkább megérthetjük a téli és a nyári legeltetés közti nagyr különbséget, ha elmondjuk, hogy a legtöbb uradalomban épp úgy, mint a Festeticsék gazdaságában, a téli legeltetésre alkalmas makkos erdőket különös gonddal zárták el már őszkor, és oda csak külön engedéllyel eresztettek be állatokat: vagy saját uradalmi jószágaikat, vagy jól fizetett bérben tartott állatokat, míg nyári legeltetéskor a szomszédos nyájak össze is keveredhettek. A Baltaváron 1753. július 31-én tartott kihallgatáson a 60 éves Horváth Pál számolt be arról, hogy a Széplakkal szomszédos „Végedi Földes Urak marháit nem látta, se nem tapasztalta makk terméskor az erdőben”, annyira el voltak azok zárva. Ezzel szemben „fülegeléskor mind Széplaki marha által ment a Végedi földre, mind a Végedi Földes Urak marhái által jöhettek a Széplaki erdőre, egyik a másiktul nem ellenkezvén az ilyen fübéli legeltetés . . .” De ugyanezt erősítette meg a többi tanú is, így a 75 éves vati Németh Mihály, aki szerint, a „Batyki vagy Végedi Sörtvélles Marhának makk terméskor nem volt szabad menni Széplaki erdőre, viszont a Végedi határba nem volt szabad Széplaki marhának által menni makkoltatáskor . . .” „Fűelléskor pedig, - azaz nyári időben - háborgatás nélkül által járt a másik Helység marhája .. .”l A különös értéket képviselő makkos erdőket tilalmassá tették és belőlük tilosokat alakítottak ki az erdőőrzők, akiknek szerepe az eféle erdőkben nagyon megnőtt. A Vas megyei Farkas erdőnek felsőbüki részén, mint arról a nyőgéri Tóth György az 1716-os kihallgatáson beszámolt, „az erdőőrzők Szent Mihály nap előtt két héttel tilosokat jártak tenni. . .” Ezek között, ahol nem volt makk 125
