Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)

Tóth Péter: Egy németalföldi utazó a visszafoglalt Budán (1687)

Amidőn a szerfölött bosszantó megérkezés után átmentem Budára,1 aznap és a következő három napon mindent megtekintettem, ami csak méltónak látszott arra, hogy megismerjem. A várat, amely valamikor rendkívül fényes volt, ahogyan az egész várost is, csúf kinézetűvé szaggatták és szétrombolták az ostromágyúk: mindenfelé csak összeomlott falakat látni és egyetlen ház sem maradt épségben az egész városban. Egyedül csak a Szent István templom őrzött meg valami szépséget korábbi méltóságából; amikor ide beléptem, középen, a prédikáló szék lépcsője fölött azt a török, vagyis arab feliratot2 találtam, amelyet itt közlök másolatban, ahogyan azt a következő kettőt is, amelyik a belső vár kapujának a küszöbe felett volt, s a többit, melyeket abban a török templomban találtam, amelyik a híd közvetlen közelében állott. S hogy mondjak valamit erről az annyira nevezetes városról - jóllehet többen is bemutatták már -: a várat a város többi részétől kettős fal és egy szabad térség választja el. És mert a vár egy magasabb sziklára épülve valamennyire kiemelkedik, sokáig védekezhetett még azután is, hogy a várost elfoglalták. A másik oldalról pedig, amelyik a szemben lévő hegyre néz, csaknem megostromolhatatlan. A város, amely a várat körbe veszi, szűk és először két utcára oszlik, majd a vége felé, jelesen ahol a szikla valamivel szélesebb, háromra. A szikla mindenütt meredek és magas. A falak régi építésűek ugyan, de erősek és magasak, s ott, ahol a vár a mezőkre és a legközelebbi hegyekre néz, egy mély árok is van alatta, amelyet meredek és magas sánc övez. Három kaput figyeltem meg; ezek közül az egyiket, amelyik Óbuda felé nyílik, ez idő szerint eltömték. Ennek közvetlen közelében, az ágyúk által ledöntött falakon át tört be a császár serege: és ama egész idő alatt nem csak hogy helyre nem állították a falakat, de még egy kicsiny erődítmény sem volt az ellenség távoltartására, csupán annyi, hogy fából készült sáncokat emeltek a bejárat elé. Láttam azonban az árkok megtiszításával foglalatoskodó katonákat és pogányokat, ámde a munka csak lassan haladt előre, mivel a törökök az első ostrom után, nyolc vagy kilenc hónap alatt az összes falat helyreállították. Amidőn alaposan szemügyre vettem a helyet, elcsodálkoztam és hálát adtam az Istennek, aki elvette a törökök parancsnokának a józan eszét: ha ugyanis ez ép eszénél maradt volna, a széthányt falakon át veszedelem nélkül bebocsájtotta volna keresztények teljes hadseregét, hiszen puskaporral aláaknázva felrobbanthatta volna azt. Ezek alatt a falak alatt ugyanis igen mély és rendkívül tágas borospincék voltak. Majd a szétrombolt házak omladékáit felhalmozva attól a kaputól, amelyről szóltam, az ott lévő és elpusztult templomon át a szemközt lévő közeli falakig félkörívben sáncot építvén, a szabad területen keresztül oly módon lehetett volna tüzelni mindenféle ágyúval, hogy semmi sem lett volna biztosabb e seregek pusztulásánál. De amikor itt áttörtek is, még mindig elzárhatta volna a város másik részét és elhúzhatta volna az ostromot a tél beálltáig, hiszen még ezen idő előtt kimerültek volna a császáriak. - A várost ez előtt a háború előtt mindkét oldalról elővárosok vették körül, de ma már az egyiknek - amelyik Fehérvár irányában feküdt - még csak a nyoma sem látható. A másik, a nagyobbik előváros, amelyet a folyó szegélyez, rendkívül tágas volt, olyannyira, hogy legalább háromszor felülmúlta magát a várost is; ebben már - miként a városban is - helyreállítottak néhány épületet. Az omladékok között és a pincékben egyébiránt mindenütt rácok laknak, ez az irtóztató, műveletlen és barbár népség, amely görög vallású; ezeknek az embereknek az a legnagyobb munkája, hogy vizet hordanak a folyóból a városba, mivel a törökök leromboltál;