Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 17. (Kaposvár, 1986)
Kanyar József: Somogy megye közgyűlése a hódoltság idején és a felszabadító harcok utáni első évtizedben (1658-1718)
valóságos anarchia uralkodott, ami csakhamar a főispán tudomására jutott. A tapsonyi hegymesterek ugyanis feljelentették a porkolábot hatalmi helyzetével való visszaélés miatt, aki nagyobb hatalmat vindikált magának - feljelentői szerint -, mint akár a főispán és az alispán együttvéve, mint maga a megye, önkényesen szabadon engedte a szőlőhegyen elfogott gonosztevőket és a „rabháznál” törvénytelenül „bort áruitatott”. Ha ilyen volt a megyei székhely biztonsága, milyen lehetett magáé a megyéé? A vármegyének csak 5 katona tartását engedélyezte a főispán, amelyből 2 Tapsonyban a főispán házánál, 2 Madarász alispánnál s 1 pedig a perceptornál teljesített szolgálatot. A hajdúk száma sem igen lehetett több. Ezek közül 4 az adószedő rendelkezésére és védelmére állott, a többi pedig ott, ahol arra éppen szükség mutatkozott. Ez a közbiztonság vajmi csekély lehetett. Ennek kellett vigyázni a német katonákra, a cigányokra, és nekik kellett éber szemmel tartani a drávai „passusokat”. A közbiztonság bizonytalansága mellett a gazdasági életet a „marhaveszedelem”, a „gabona terméketlensége” és a „gyér esőtül származott kárvallyá- sok”: az aszály sújtotta, a köznépet pedig az „executiók” réme, noha a főispán többször figyelmeztette az alispánt arra, hogy a „szegények az exccssussoknál kárt ne valljanak” és Jankovich István perceptor ne „cum fraude misere plebis” végezze dolgait. A vármegye lényegében csak az executiókkal törődött, a legszükségesebb gyűlések kitűzésével és megtartásával, az adók beszedésével, a számadások és elszámolások sürgetésével, a conscriptiók végrehajtásával és a tumultusok csírájában való elfojtásával és az izgatok mielőbbi lakat alá helyezésével. A főispán minden erőfeszítése ellenére sem sikerült azonban Tapsonyban a megyei épületeket elfogadható állapotba helyezni. A hivatali épületeik düledez- tek, bennük a gyűléseket megtartani alig lehetett, s emellett a hivatali élet keretéül is szűknek bizonyultak. A mindennapi élet fentartása is drága volt, a gyűlésekre jövőknek a helybeliek téli szállást adni nem tudtak, s a megyevezeíő földesuraknak igen nagy távolságra esett Tapsony, s így a megyének komolyan fontolóra kellett venni: vajon Tapsony alkalmas-e egyáltalán a megyeszékhely szerepének a betöltésére? Milyen lehetett a levéltári iratok sorsa? Némi képet kaphatunk a megyei iratok sorsáról Zala megye Somogynak 1728. január 9-én küldött átiratából, amelyben azoknak az iratoknak, leveleknek és jegyzőkönyveknek az előkerestetését és megküldését kérte a megyétől, amelyek Madarász László akkori főjegyzőnél voltak, amelyeket Madarász magával hozott somogyi aíispánsága idején. Az iratokat Zala megye már többször kerestette, s mivel levéltárukat „az 1723. évi 73. te. értelmében már elrendezték, de az abból a korból származó irataik és jegyzőkönyvek még hiányosak, ezért újból kérik Somogyot megismételve - kerestesse ki az őket érintő ügyeket és küldjék el nekik”.-“ Zala ekkori kérését Somogy válaszra sem méltatta. Ügy látszik Madarász alispán nemcsak a gondjaira bízott adóról nem tudott elszámolni, hanem a levéltári iratok sorsáról sem. Zala a későbbiek során azzal adta vissza a kölcsönt, hogy elutasította Somogynak azt a kérését, amelyben az egyesítés idején keletkezett iratok és jegyzőkönyvek átadását kérte. A megyei gyűlések jegyzőkönyveinek az állapota sem volt éppen a legmegnyugtatóbb. Hogy milyen hiányosak voltak a megyei jegyzőkönyvek, akkor derült ki, amikor Madarász alispán a rábízott adópénzekkel elszámolni nem tui°5
