Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

ta a kezével tolni, és így kereste meg a csókákat. Minden madarászás alkalmával a pásztor vitte magával a baltáját. A madarászáshoz magával vitte az isz- terit, a cigonyt, a bicskát és a baltát. A balta hátul a nadrágszíj alá volt tolva. Mielőtt mászott, a gatyát a gatyaráncba fölagatta. Mi pedig, gyerekek, csak szűk nadrágba, az úgynevezett szűk kék gatyába madarásztunk. Ez a kék gatya kék gyolcsból készült. Boltban vették az asszonyok és odahaza a pásztorházban anyám szabta és varrta meg kézzel. Ez a kék gatya csak félszárig ért. Ennek is gatyamadzagja volt, amely pártára húzódott össze. Persze mindig mezítláb másztunk.

A csóka az buta madár, mert jelzi hol lakik. Ha a fa alá értünk, már károgott, nemhogy elbújt volna. A csóka mindig nagy adukba fészkelt. Magába az odúba még ágat is hordott bele. Hogyha az odú a széles nagy fában úgy feküdt, hogy ki lehetett hókázni, akkor a könnyebb dolog az volt, ha kibaltáztuk. A baltázást az odú bejáratánál csak akkor használták, hogyha a bejárat igen szűk volt.

A seregély az ág adukba költött. Leginkább igen nehezen megközelíthető ágakon. Mindig az ág oldalában vagy az ág aljában volt a fészekodú. Tehát ezt csak cigonnyal lehetett kiszedni, az ágon hasalva. Igen ravasz madár. Az ételt is dugva viszi a fiaihoz. Nehéz volt utánamenni. Ha észrevette, hogy ott áll a pásztor, nem szállta meg a fát, hanem inkább másfelé repült. Ügy keresték, hogy baltával megütögctték a gyanús fát, amikor az megzendült, a pácás tollasok ríni kezdtek. A röpintyő már nem rítt, mert abban megvolt az anyja szelleme. Etetéskor is ríttak. Tehát ezt hallgatták a pásztorok. Azonkívül a téli harkály forgács is árulkodott az odúk hollétéről. Ha a pásztor kiszedte a madarat és például a seregély már röpintyő volt, akkor fönt a fán kicsavarták a nyakát és úgy dobták le. Ha pácás tollas volt, akkor csak ledobták, mert úgy megütötte magát, hogy úgy is elpusztult. Amelyiket az anyatoll kezdte verni, az volt a röpintyő. Általában a seregély odúk igen keskenyek voltak, mert be- pudvásodott ágak voltak, amelyeket a harkályok ástak ki a rovarok miatt. A harkály egész télen azzal foglalkozik, hogy fészekhelyet csinál. A harkály a madarak házcsináló ácsa. A pásztor tehát már télen a havon látta, hogy a harkály mennyi forgácsot szórt le. Tudta, hogy tavaszra ezt a helyet megkeresni a seregély. A frissen vágott odúkba bement a seregély. Szerette mint az ember az új házat. Ezt megjegyezte a kanász, mert csak az volt kint télen. A madarászok az erdőn a kanászok voltak, mert azok téli-nyári lakói voltak az erdőnek. A csordás, a juhász a telelőn volt télen. A hamvaskánya az már fészekben költött. Ez a hosszúra nőtt, sűrű berekfások tetejére fészkel. Ágból rakta a fészkét. Magános volt. Dugta a fészkét. A hamvaskányát kézzel szedték a sudár berekfákon. Viszont a csókák már a tölgyfákon tanyáztak, mert a tölgyfa a legodva- sabb fa. Egy nagy fán 5-6 csókaodú is akadt.

Szedték a fekete küllőt. Ez volt a legkorábban költő a csókával együtt. A küllő nem mély odúba járt. Etetéskor is az odúlik szájáról etette a fiait. A sár-küllő (sárga harkály) ez is korán költött. Ezt a két fajtát kézzel szedték. Legföljebb csak az odúlikat, odúszájat baltázták ki.

A disznófókát kísérte a falutól kezdve már a kánya. A fekete és a szürke kánya. Ezek a disznótrágyából szedték ki a kukoricát. A kányák egés2 estig együtt vannak a fókával. A téli tanyán is kint vannak. Az erdőn is kísér- getik a fókát. A disznó hátára is ráülnek. A csóka és a hamvaskánya is disznó397