Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

látott. A második asszonytól kilenc gyermeke született. Mind elhalt rajtam kívül kicsiny korában. Csak ón maradtam meg boldogtalan. Apám igen kocsmás volt. Ott hosszú széket csináltak neki. Reggei beült, este jött ki belüle. Mikor leültették a kanyért i hónapra, azután hogy megszabadult, beült egy hétre a kocsmába. Ilyenkor aludni meg enni jött csak haza. A disznókkal az egy buj- tárja meg anyám volt. Apám írni, olvasni nem tudott. Durva ember volt. Sokszor kivagidalta a bőrömet az ostorral, amikor a disznó mellé tudott használni. Hathét éves koromtól állandóan a disznó mellé vett. Beíratott iskolába. 13 éves koromig hol mentem, hol nem mentem. Ahogy megjöttem az iskolából, köllött mennem a disznóhoz. Nem volt rózsás ágyam, ma sem, akkor sem. Ostort, botot vettem magamhoz. Szabadságom alatt már reggel mentem a nyájhoz. Olvasni, számolni megtanultam. Dolgozni is. A disznó elején, oldalán szaladgáltam gyerekkoromban. Este eleresztettük a nyájat, otthon anyám körül segítettem. Ha részeg volt apám, iszonyú durva volt. Anyámat üldözte ostorral, bottal. Sokszor megostorozta. Ilyenkor sokat beszélt és káromkodott. Ha józan volt, hallgató ember volt. Sokszor kivert bennünket éjszakára a házon kívül. Egy télen mentünk haza a faluból, akkor egy kutya miatt, hogy megdobtam, úgy kivágta az ostorral a kezem fejét, hogy locsogott a vér belőle. Templomba nem járt. Nem köllött neki a templom. A többi pásztortársával jó viszonyban élt. Azért szerették a pógárok, mert a nyájat, akit elfogadott, jobban megtakarította, mint a magáét. Ötven évet ezért tartották Taszáron. A bujtárjához jobb volt, mint a családjához. Velünk aludt, azt soha sem verte ki a pásztorházból. Volt, aki 12 évet töltött nála. Huszonegy éves koromig bujtárkodtam. Akkor vonultam be Nyíregyházára a huszárokhoz. Három évig huszárkodtam. Egyszer hét tirpákot magam vertem ki a kocsmából. Utána a kivonult hét rendőrt. 1901-ben hazajöttem Taszárra 'és megnősültem. Egy berki szegénysorú lányt vettem el. Apá- rnékkal, anyámékkal egy bujtárjukkal egy szobában laktunk. Csak egy évig éltem vele. Elzavartam, kirakódtattam a házbul. Háromhetes házas korában már hazudott nekem. A világ kulcsa az enyém volt. Akárhová néztem, semmi sem volt az enyém. Mehettem az egész világba. Ez úgy volt az asszonnyal, hogy elment misére. Megvártam a gyöpön a disznókkal, odajött és azt mondta: - Nézzed Gyuri, milyen szép selyemkendőt küdött az anyám. - Ki hozta? - Berki ember. - Megnevezte, hogy ki hozta. Attól megkérdeztem. Kisült, hogy az nem hozta. Akkor a gyöpön kivertem az ostorral. Ügy megtáncoltattam, mint engem apám egyszer, mikor levett a fáról. Én meg eztán hervadoztam, mert se ember nem voltam, se legény. Négy hónapra másik után mentem. Zimányi volt. Sülé Mihály cselédember leánya volt. Özvegyasszony. Taszári pásztorházhoz meghoztam. Ez is csak 10 évvel előbb halt volna meg, nekem jobb lett volna. Akkor ehelyett is hoztam volna másikat. 1914-ig apám mellett bujtárkodtam. 1914-ben a háborúba tilódtam. Oroszországban, Taliánországban és 1917-ben Romániában. Majd hat esztendeig voltam a vérpadon. Két lövést kaptam és három légnyomást, de kórházban egy napig sem voltam. 1918-ban hazajöttem és újra ka- nászkodtam, bujtárkodtam. Még a háború előtt két lánygyermekem született. Jobb lett volna, ha ágy alá vagdaltam volna őket. Öregségemre egyszer sem jöttek hozzám. Ha meztelenre vetkőznék nekik, akkor talán eljönnének. Kanász- ságom alatt először huszonhat-huszonnyolc éves koromban kezdtem bujkálni a disznóval. Kereskedni kezdtem velük. Másodszor 1918 után kezdtem újra, akkor már nem az erdőben, de a piacon ment az üzlet. Szereztem a disznókéres377