Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

odahúzódik éjszakára, ahol tanyázni, delelni szokott. Onnan bekísértem a faluba. Onnan már tudja a helyit a disznó. Éjszaka nem féltem, mert apám megtanított arra, hogy a sötétben semmi sincs, csak a sötétség.

Az uradalmi fókából mindig a disznó lelke volt megtartva magnak. Az uradalomban külön volt az anyafóka, a kanfóka és a nevendékfóka. Apám idejében az uradalom tiszta mangalicát tartott. A taszári uradalom a fókából ta- szári pógárnak disznót soha el nem adott. Az én időmben már a nevendék fókából, ha mustra maradt, azt eladták a pógároknak. Ez a disznó azonban csak ölesre való volt. 1930-ig körülbelül tiszta mangalicával dolgozott az uradalom, de azután már keverni kezdték. A kanfókába angol került, és így 1930 után angol és mangalica keverésű kijáró fóka lett. Az angol edzettebbnek bizonyult, mint a mangalica és ezért a dögvész ellen hozták ezt a keveréket. Ez a keverék szívósabb. Nem döglik olyan hamar, mint a tiszta mangalica.

Apám idejében a taszári pógárfóka is tiszta mangalica, vagy másképp, magyar disznó volt. Az öreg Vargyas János és Fördős Mihály hozták be az angol kanokat a községbe az én fiatal kanászkoromban. Mindegyiküknek egy-egy kanja volt és pénzért ugratták be a taszári pógárok mangalica góbéit. Ettől kezdődött a keverék-disznó szaporodása Taszáron. Az én időmben még volt a községben és a fókában tisztafajtájú mangalica. Én ezután is tiszta mangalica kanyt tartottam. Ez volt a községi kan. Erre kaptam a községi abrakot. Ez a pásztorháznál volt. Később aztán nem én választottam, hanem a község vette a kanyt, és ez a pásztorháztól a községházi ólba került. Ettől kezdve a bikás adta ki a kanásznak az abrakot. Kezdetben még ekkor is mangalica kanok voltak. Ma már csak angol kant tartanak. Emlékszem, apám idejében a fókában bőven akadt a hosszi, hegyes orrú, hegyes fülű, hosszi lábú disznó. Ma már ebből a fajtából alig akad a fókában. Ez az úgynevezett zselici disznó volt. Ennek a fajtának a hasa keskeny volt, szőre fehérsárga, sima és egyenes. A legtöbb ebből nem hízott meg. Futósabb volt mint a mangalica, hogy egye meg a rosseb ezt az állatot. Vézna volt: se húsa, se zsírja, csak csontja volt. Torkos természetű volt, és ha ott is állt a búj tár, csak beszökött az erdőbe. Nem egyszer elálltam a léniára és a bujtárral nekihajtattam, hogy majd agyondobom, de nem lehetett. Ez a fajta úgy ment, mint a tatár. Hallottam azt is, hogy ezen a tájon a vadkanok nemesítették a magyar disznót. Öregapám mesélte apámnak, hogy volt neki egy bujtárja és azzal történt, hogy görgés idő alatt bekapott egy vadkan a fókára. Ez a magyar kanokat, mangalica kanokat hamarosan mind kiszórta a fókából, és ez a vadkan a bujtárt elkezdte üldözni. Akkor a bujtár azt mondta öregapámnak: Pista bácsi gyüjjön el a fókához, mert én otthagyom. Az öregapám azt mondta: - A máriáját Jancsi, elmegyek. - Az öregapám a baltájával vágta le ezt a kant. A zselici disznó, ilyennek volt a leszármazottja. Ma már ez a disznó kikopott a taszári fókából. Ezt is magyar disznónak mondták, akárcsak a mangalicát. Persze a mangalica az hasas, rövidlábú és bodorszőrű.

Taszáron a kanászon kívül régebben volt csikós és gulyás is. Ezek a pásztoremberek egy házban, egy épület alatt laktak. A ház elejében a csikós lakott, középen a csordás vagy gulyás, a pásztorház végében pedig a kanász. Ez a pásztorház a mai legelőben, négy szederfa mellett állt a mai gémeskút fölött. Tömésföldház volt, fedele zsúpos. Mindkét végén egyenes tűzfala volt és kívülről mindig meszelve volt. Öt ajtaja volt. Ebből három szobaajtó és kettő pedig konyhaajtó volt. A osikósnak és. a csordásnak közös konyhája volt. A ka-.

37r