Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
így két fülre csípett lett pl. Általában gyakori volt a két fülre való másítás. Mihelyt a sütés a fülön megszáradt, észre se lehetett venni a másítást. A régi karós ólakat télre először kukoricaszárral, aztán pedig napraforgószárral támasztják meg a szegényebbek, hogy a szél át ne járja őket, melegebbek legyenek. Az igazi vérbeli kanász öregségire sohasem gondol, hanem csak élte világát. Ilyen volt az apám is, Horváth Vendel, aki sokszor egy hétig is mulatott a taszári kocsmában. A pásztorok közül a kanásznemzet különb volt, mint a csordás vagy csikós féle. A kanászokban vér volt, meg bátorság. Apám idejében tallózás idején a fóka este io-ig is tallózott. Akkor apám delelőre hajtotta, és ott kint feküdt hajnalig a fóka. Apám maga szűrrel takarózva, ott feküdt a fóka mellett. Hajnalban keltek és újra a tarlóra mentek. Az ilyen delelőhelyen gémeskút volt és körülötte ritka bokros. Tallózás idején alig pár órát hált a jószág. Két-három hétig volt kint a rédegfóka. Mikor a tarlón már nem tudott enni, akkor újra hazahajtott. Az ebédet ilyenkor anyám úgy hozta ki a delelőre. Az uradalmi kanászok azt mondogatták ránk, hogy csak pógárkanászok vagyunk. Azért voltak rátartóbbak, mert legtöbb uradalmi kanász jobban leve- hette a tejfölt, mint a falusi kanász. Meg aztán, hogy csak egy urat szolgáltak. Persze nem mindenütt volt így, mert sok pógár kanásznak előbb lett háza, meg harminc-negyven disznója, mint sok uradalmi kanásznak. Az uradalmi és a pógár kanászok, pásztorok vasárnaponként nem jártak össze. Legföljebb csak a határszélben beszélgettek. Apám idejében a taszári uradalmi kanászok szűrt viseltek. A szűrök kivarrt cifrák voltak. Annak volt a legszebb, akinek a fejében a legtöbb volt. A kanásztudomány jól füzetett a szemesnek. Apámnak, Vendelnek és öregapámnak, Istvánnak is kivarrt cifra szűre volt. Volt ujjas és ujjatlan szűrük is. Az ujjatlan vagy befenekelt ujjú szűrre volt ez a nóta. Be van az én szűröm ujja kötve, De nem tudják, hogy mi van benne. Az egyikben pipadohány acskó, A másikban százezeres bankó. Öregapám mindig, apám sokáig télen-nyáron egyaránt gatyában járt. Apám csikorgó télben is föltűrte a gatyáját és úgy hajtott. A csizma fölött kilátszott a combja, mert a gatya térdig fel volt tűrve. Még magam is gatyában jártam egy darabig. A gatyában öregapámé tizenkét szeles volt, apámé már szűkült. A gatya is úgy volt, mint a magyar embernél a kenyér. Bujtárgyerek koromban egyik szórakozásom volt a madarászás. A tótsári erdő öreg tölgyfáinak odújából szedtem a verebeket. Ez a tótsári erdő gyertyános, bükkös, tölös meg vadgyümölcsfás volt, sok körte- és almafával. Valamikor nem a konyhaajtóban őriztek, mint a mai taszári kanász. Bujtárgyerek szórakozás volt még, hogy a béka és a kígyó száját bagóval bekentük. Megrészegedett tüle mindegyik. Tizennyolc éves korom óta pipáztam és bagóztam. Apám igen komoly ember volt. Keményen fogott, mint bojtárt. Kanászbottal és ostorral vert el. Ha disznó elmaradt a fókától, a vacsorát a pásztorházban megehettem, de. utána ergye volt. A disznót meg kellett keresni, akármilyen este és éc- caka is volt. Az elmaradt disznót meg lehet találni, mert az a szokása, hogy 37°
