Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)
A pásztorok, amikor még nagy volt a legelő, a kis kutaknál (forrás) ittak. A taszári legelőn ment át a határárok, amolyan vízmosás. Annak az aljában kiástak két kiskutat. Az ilyen kútnál hársfakapinya volt elhelyezve. Ezt a kapinyát a kút oldalába vájt gadarha (lyuk) tették. Ezt a hársfakapinyát tavasz- szal vágták le a hársfaikönyékről. Az ilyen kinőtt könyéket butykónak is nevezik. Levágás vagy kikerekítés előtt bottal megveregették a kérget, hogy jobban leváljon. Az így kitisztogatott hársfakapinya nagyon hosszú ideig elég volt. Az ilyen kiskutaknál legeltetés közben ittak. A pásztorok között is a legélénkebb emberek, a legnagyobb betyárok a kanászok voltak. Vérbeli bácsik, akiknek a virtusuk a verekedésben mutatkozott meg. Általában a kanászok egyik a másikával verekedtek leginkább és ennek oka az volt, hogy régebben egymástól szereztek disznót. Pl. emlékszem rá, hogy apám fókájából, amelynél Nagy Jancsi gyerek volt a bujtár, egy időben mindennap hiányzott egy-egy süldő. Ez őszidőben történt. A tótsári erdőn, ahol legeltettünk. A batai téli erdővel volt szomszédos. A süldőket a batai kanász szerezte el apámtól. Egyszer a Jancsi bojtár eltűnt. Apám szigorú, szótlan ember volt, nem mertem kérdezni, hol van. Mikor hazafelé hajtottunk, az egyik gödörből dugta ki a fejét és füttyentett apámnak. Akkor engem a fóka elé állított, ő pedig oda ment a Jancsihoz. Nem tudom, mit beszéltek, de Jancsi továbbra is ott maradt. Behajtás után apám visszament. Jó pár disznót levágtak még az este ott a gödörben. Másnap kora hajnalban, még a Jancsi feküdt az ágyon, jött a batai öreg kanász. Kérdezősködött a disznók után. Jancsi egy darabig hallgatta. Egyszer csak fölugrott fektiből és mindjárt kapta a baltát és azt kiáltotta: - Aki kinyitotta, annak be is köll tenni az ajtót. - Azzal már ugrott is ki az ajtón a kanász. Többet egy disznónk sem hiányzott a taszári fókából. Ez a Nagy Jancsi szép szál bujtár volt. Mikor bevonult, egy altiszt pofon vágta. Délben agyonlőtte magát. Igazi pásztor, igazi kanász volt, aki nem bírta ki, hogy bosz- szút az altiszten nem állhatott. Inkább magán állt bosszút. Anyám, mikor kisgyerek voltam és vásárra jöttünk, a kaposi temető szélén mutatta nekem a sírját. A bújtátok a gazdával mindig egy szobában aludtak. Egy koszton is éltek. A bujtár a kanásznál igazi családtag volt. Ma már nincsen ilyen. Az a régi pásztor- fazék összetörött. Legelővel együtt pusztult a pásztor. Tőkének nevezzük azt a tenyészdisznó fókát, amelyből származik a ne- vendék. Tőkevagyon egy ilyen fóka malacával és rédegjével együtt. Ilyen volt a piaristáknak Dábón az anyafókájuk. Itt volt a malacoztatójuk is. Ennek az anya- fókának a rédegje a Somhegyen volt makkon tüskefalú akolban. Ez az uradalom a taszári pógároknak soha el nem adott disznót. Még a fedeztetést sem engedte meg. A pógárok és az uradalom csak épp, hogy megvoltak. Csupán az uradalmi és községi kanászok voltak jóban. A taszári uradalmi cseléd fóka Dábón fölöl az erdőben a fonai határig legeltetett. Elég nagy volt, de a taszári pó- gárlegelő jobb volt, mert több volt a lapja. Szárazságban a lap sokat számít, ott még marad fű. Adatközlő: Horváth Pili György, -jő éves. Taszár, 1952. IX. 5. 5Ó7
