Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

val csinálták. A lukasztót úgy használták, hogy a malac fülit fatükére teszik és kalapáccsal ütik ki. Általában a következő jeleket használták:

1. Kilincses. Ezt a jelet félkör alakban a fül gombjából veszik ki. Ezt a jelet nem lehet megmásítani. Semmilyen kanász ki nem veszi soha. Egyik fület jelölték.

2. Lukas. Ezt a jelet általában a fül közepébe tették. Ebből az ügyes kanász könnyen csinált egy rendes hasított fület. Úgy kivágta a lyukat, hogy rá sem mondhatták, hogy lyukas fül volt.

3. Hasított fül. Általában a karimát hasították be 2-4 cm hosszan. A jelet a fölső karimán vágták. Ha a hasítást a hegyin tették, akkor a fül kettényílik. A fül hegyin hasítást rövid repítessél csinálták. Ezen úgy lehet változtatni, hogy a másik fület is behasította a kanász. így lett az egy fülre hasított disznÓDÓl kit fülre hasított disznó.

4. Csípett fül. Itt bicskával a fül hegyit vágták le. Itt változtatni, megmásítani szintén csak a másik fül elcsípésével lehetett.

Másítani általában tüzes késsel szoktak, pl. a másik fülnek a lecsípését. A tüzes vassal vágott fül nem vérzik semmit. Ezt akkor kellett gyorsan végezni, amikor már jött a hír, vagy maga a tulajdonos jön keresni a fókában a disznóját. A tűznél gyorsan dolgoztak a kanászok a gödörágban. Az ilyen jelölést egyik a másikától tanulta. Általában a kanászok valamikor egy kalap alatt játszottak. Ahogy égett mögöttük a tűz, úgy adták át a szerzett disznót egyik kanásztól a másikhoz. Az ilyen dologról a bojtár sohasem tudott. Ritka bojtár volt, akit beavattak. A bojtár dolga ilyenkor az ereggy ide-ereggy oda volt. Amíg távol volt, addig el volt intézve a disznó helye és dolga. Az volt a szokás, hogy az ilyen szerzett disznót, melyet messziről hajtottak a fókához, a kanász kicsapta a fókától félre. A fáradt disznó nyugodtan pihent. Behajtás után aztán visz- szament érte és tovább vitte a kanász a szerzett disznót. Reggelre visszaért, mert hűsbe messze lehet hajtani a disznót. Ezért a disznószerzés ideje a kanászok között a tavasz és az őszidő volt. Az ilyen szerzett fóka hajtása volt az igazi ka- násztudomány és politika. Az itatást mindig árkon végezték, sohasem kútnál. Biztos helyre vitte, mert előre megbeszélték, hogy mi lesz. Gyerekkoromban is sokszor zörgettek éjjel apám ablakán, hogy „Vendel gyere ki”. Aztán ennél többet nem is tudtunk meg mi. ök intézték a dolgukat kint. A régi csárdák is ilyen megbeszélő helyek voltak. Magam is láttam ilyet, amikor két kanász hajtott 50 darab ilyen disznót a vetéseken át. Apámnál megálltak, beszéltek vele, aztán tovább hajtottak. Egy-egy kanásznak volt járó embere. (Ugró embernek is nevezték.) Ez olyan ember volt, aki szerzett disznó hajtásával foglalkozott. Kézre hajtotta a disznókat. Ha elvégezte a dolgát, kapott érte a kanásztól. Azután a csárdában pihent, amíg tartott a pénz. Akkor aztán újra kezdte. Én is ismertem egy ilyet. Szilovics Miska volt a neve. A bátyja kanász volt. ö maga egy darabig bujtár volt gyerekkorában. Ez járta Somogyot a Balaton és a Dráva között. Ennél rövid puska is volt mindig. Eleget láttam gyerekkoromban. Végül is a Drávánál fogták közre. Akkor aztán a Drávába ölte magát, de meg nem adta. Ezek az emberek a mának dolgoztak. A holnappal nem törődtek, akkor szereztek újra. A kanászokkal összedolgoztak. Azok a kanászok, akik maguk is hajtottak, azok közül némelyik azért dolgozott, hogy valahol lehajthassák a fejüket. Ilyen hajtó akkor több is volt Somogybán. Nagy volt az összetartás a kanászok és a hajtóemberek között. Egy kalap alatt dolgoztak. Egy földön

364