Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

gedte a kézit, a másik pedig a kanászbottal husángolni és ütni kezdte alaposan. Ilyen volt a törvényük. így avatták be ,a céhbe.

Egy fóka a kanász címere volt hajdanában. Az ő ízlése szerint volt. Az ő kanjaiból lett a fóka. Akkor még nem hücski-hücsbe ember volt a kanász a faluban. Az ő szeminek-szájánalk tetsző kanokat válogatott, mert a pógárok kant sohasem tartottak. (Monyast igen, kant sohasem.) Apám idejében is volt a fókához elég legelő. Kanálistól az Őrei határig terjedt. A mai kanász, a Jáger élete legelő nélkül nem ér egy gombócot. Régebben a disznótartásban a pógárok tanácsadója a kanász volt egyedül. Ha magnak valót akart választani, anyának valót meghagyni, akkor mindig megkérdezte kihajtáskor a kanász véleményét. Sokszor a mezőre is utánam jöttek a pógárok és ott beszéltük meg a disznó dolgát. A kanász vezette a pógár figyelmét a jó jószágra. Magnak való = anyagö- be. A disznónevelésben ma már nem kérnék tanácsot. Apám idejében a betegségekről és azok kezeléséről is mindig apámat kérdezték meg. Apám idejében állatorvoshoz sohasem mentek, még Kapósba sem, pedig az csak 9 km.

Apám idejében akkora volt a legelő, hogy a fóka a határt egy nap végigjárni nem tudta. Ma már hetvenet is fordul benne. A legelőnek az a haszna, hogy nyári időben fönntartja a jószágot. Kevesebb belső etetéssel jár a disznótartás. A gazdát nyugton tartja. Munkától kíméli meg, mert a jószágára nipcsen gondja. A disznónak jó, mert szabadon van. Legelő nélkül csak nagy etetéssel lehet szép disznót tartani. A disznó tavasszal először csak gyökerez, azaz túr. Leginkább a pörgye gyökerét szedi kukaccal. Mikor a fű meglódul, akkor csak füez. Akkor már a sörtés nem túr. Nyári nagy szárazságban a mezőre megy a fóka és a parragra jár. A parragnak azt nevezzük, amely tavasszal nem volt vetve. A mezőn tarrózott. Parragon füvet szedett. Apám idejében minden gazdának volt parragja. össze! újra a fűre ment a disznó. Télen az a haszna a legelőnek, hogy egész nap nem ólon van a jószág. Járhat, tehát nyugodtabb lesz. Jobban eszik, jobban pihen és így jobban hízik. Ebben volt a téli legelő haszna. Apám idejében még makk is volt télen, de az én időmben már csak emitt-amott volt a legelőben tölgyfa. Öregapám, aki szintén kanász volt, úgy mesélte, hogy mindig tölösben legeltetett disznót. A régi disznólegelő csak tölös - bükkös erdő volt. Öregapám gyakran mesélte, hogy olyan bükkfák voltak, hogyha két nap is esett az eső, akkor sem áztak be. De úgy emlékszem, hogy úgy mesélte, hogy a pógárok disznója onnan is hazatért estére.

A tiszta magyar mangalica akkor kezdett keveredni Taszáron, amikor egy Fürdős nevű pógár hozott be magának angol kant. Ez beugratta pénzért (haszonra dolgozott) egy-egy pógár mangalica göbéjét. Ez az 1914-es háború előtt történt. A Fürdős jól pénzelt ebből. Így kezdődött a keveredés. Ettől kezdve lett a fókában a kese, a pöttyös, a csira és a félcsira szőrű disznó. Eddig a mi fókánk csak fehérszőrű volt. A keveredés idején ütött be az első sertésvész.

Betegség és gyógyítás. A sertésvész előtt csak a rög volt az ismeretes betegség. Ez olyan volt, mintha vér futotta volna el a disznót. Pl. a delelőre egészségesen ment föl a disznó, s mikor indultunk volna, négy-öt dög maradt a földön. Az ilyen dögnek a hasaalját fekete pötty verte ki. A régi kanászok ezt nevezték rögnek. Ma orbáncnak mondják. Az ilyen betegség csak két-három hétig tartott. Ezt úgy gyógyították, hogy az öregek egy-egy dögöt a másik határba vittek át, mert az volt a kanászhiedelem, hogy a betegséget elvitték a saját fókából. Természetesen az a fóka, amelyik átment az ilyen dögön, az szintén pusz359