Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár, Dél-Dunántúl kormánybiztosa (1849)

rát köszörüli, olyankor erősen habzik a szája. Általában egy évben kétszer, de a szívósabb kant háromszor kell lefogazni, mert másképp csúfra teszi a kanászt. Kint a mezőn mást se csinál, mint a fóka egyik széliről a másikra kísérgeti a kanászt. Ilyenkor meggörbül és ugrásra készül, mert az a természete, hogy úgy ugrik rá az emberre. Mikor vág az agyarával, olyankor az első két lába a levegőben van. A kant úgy szokták ledönteni, hogy a kanász a jobb kezével hátulról elkapja a kan bal lábát, bal kezével a farkát, és akkor hirtelen mozdulattal balra tekeri a kant. Ugyanakkor a másik ember az elejét dönti el. Az állatot az oldalára döntik. Én magam mindig így csináltam szabadkézzel. Akkor egy fát a szájába tettünk, hogy összetenni ne tudja és közönséges harapó fogóval a négy agyarát a húsig letörte a kanász. Ez a rendes fogazás. A kanásznak ebben a munkában a bujtár vagy ügyesebb pógár szokott segíteni. A lefogazott kan meg- hanyatlik. Az már nem bátorkodik. Vége a verekedésének. A kan megadja magát, nem olyan gyihos. Tavasszal és októberben fogaztuk le azért is, hogy egymásba se tegyenek kárt. Ugyanis búgás idején csapták a nagy verekedéseket. Ha a lefogazás elmaradt, akkor megérte a kanász gyógyítani, kátrányulni a kanokat. A kanok marakodása úgy történik, hogy farral egymásnak fordulnak és így az oldalukat szabdaják föl. A verekedő kanokat elválasztani nemigen lehet. Fiatal kanokat még igen, de az öregebbeket nem. Ezek addig ütik egymást, amíg ki nem fárad és nem enged az egyik. Amelyik enged, az hirtelen elréjja magát és elugrik a másiktól. A másik természetesen hajtja. A kanásznak ilyesnkor utána kell menni, hogy segítsen a gyöngébbnek, mert ilyenkor a hátúiról üldöző köny- nyen kivágja a tokit a fiatalabb kannak. Ilyen nem egyszer történt velem is. Ilyen esetben mindjárt ki kell herélni, rendesen, a kant a mezőben. Ha már elállt a gyöngébb, azt már a kanász, ha résen van, meg tudja menteni. A sérült kant ólban hagyja a kanász, amíg sebe be nem heged. Mikor hazahajtott, az első dolga a kanásznak az, hogy a sebeket kátránnyal bekeni. Abban az időben botban vettük a sebkátrányt. Üvegben volt. Melléje egy toll volt kötve. Evvel a tollal szoktuk behúzni a sebet. Ez a kátrány a légy beköpése ellen volt jó. Ez az üveg a pásztorháznál a disznóól oldalán szegen lógott. Leginkább a disznóól szárfáján.

Apám idejében senki sem nézte, ellenőrizte a kanokat. A kanász ízlésére volt bízva a disznófajta. Azért született, azért nevelődött a kanász, hogy ehhez értsen. Jött egyszer egy drávai kanunk. Az olyan szép volt, mint a kipingált baba. Ez nem ette meg sem a kenyeret, sem a kukoricát. Átmehetett a krumplin, még azt sem tudta, hogy hogyan kell íkitúrni. Ez a szép kan csak kukaccal meg hallal élt a Drávánál. Ezért a kanért az apám szenvedett egy hónapi fogságot. Ez egy olyan elkezelt disznó volt. Fekete Miskától vette. A szentbalázsi kanásztól. A nyomozáskor hét nap, hét éjjel hajtották ükét a csendőrök egyik kanász baráttól a másikhoz. Ez a kan később kínjában szokott rá a kukoricára. Általában apámtól is hallottam, hogy a drávai mocsaras legelőkön a disznók maguk fogták a halat és túrták ki a kukacokat. Innen szerezték ezt a kant is. És ahogy a tűz égett utánuk, úgy dugdozták a kant fölfelé. így jutott el apámhoz is. A Fekete Miska nagyon élt az ilyennel.

Kanász beavatás. Apám mesélte, hogy új, kezdő kanászt az öreg kanászok régebben be szokták avatni. Ez úgy történt, hogy ketten meglátogatták. Aztán ott a mezőben az egyik kezet nyújtott neki, de a parolázáslkor el. nem en358