Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)
kedett (85), addig a tanítós helységeké 215-re (78,60%-os növekedés!), a tanítóké pedig 247-re (70,85%-os emelkedés!). Az 1810-es egyházlátogatási jegyzőkönyvek összegező kimutatása a baranyai rk. egyházmegye területén 156 plébániáról és 525 fiókegyházról tudott. Ebből Tolna megyéhez 57 plébánia és 158 filia, Dráván túlra 11 plébánia és 34 filia, Baranya megyére pedig 88 plébánia és 333 filia esett Petrovich Ede adatai szerint.34 A népiskolázás ügyét a plébániákra bízó I. Ratio educationis - végül is - reálisan mérte fel a népiskolák hovatartozandóságának az ügyét, hisz a falusi lelkipásztorok jobban szívügyüknek tekintették az iskolát, mint a földesurak, vagy a politikai községek. Így őrlődtek végül is az egyházak - a földesurak és a falvak lakossága között - a népiskolák terheinek és gondjainak a megoldásán. A plébániák népiskolai helyzete kedvezőbb is volt, hisz a plébániák száma a neoabszolutizmus korszakában is alig változott lényegében, kevésbé volt azonban megnyugtató az iskolák helyzete a filiákban, aholis - ugyancsak Petrovich Ede adatai szerint - 1810-ben Baranya megyében 333 filia közül 248- ban nem volt tanító (74,44%), még 1848-ban is 202 filia (60,66%) maradt tanító nélkül.35 A jelentős reformkori népiskolai fejlődés régiónkban végül is - a feudalizmus zárókövénél - sem az isikolaépületek külső állapotában nem hozott alapvető javulást,'16 de azok belső felszereltsége sem ütötte meg - mindenütt - a kívánt mértéket, jóllehet a II. Ratio utáni időszakban már kezdtek kialakulni a falusi népiskolákban a tantermek, már sokhelyütt padokat építettek a tanulók s asztalt a tanítók számára, és különféle szemléltető eszközöket helyeztek el a tantermekben. Az írásgyakorlás céljára használt korábbi homokládát is - a tanulók első taneszközeként - a szélesebb hársfatáblák váltották fel, amelyekre szénnel vagy vasszeggel lehetett írni, s amelyekről a feliratokat üvegdarabbal lehetett csak lecsiszolni. A tanítók jövedelmét az iskolai szolgálatért járó tandíjak (didactrum), az egyházi szolgálatokért (kántor, harangozó, sekrestyés, toronyórafelhúzó, halottvirrasztó, ostyasütő stb.), a községi elfoglaltságokért (nótárius, diurnista, árvaatya [gyám]), uradalmi munkavállalásokért (gazda, pajtabíró stb.) és egyéb magánmunkákért (iparos stb.) járó fizetségek képezték, amelyek közül csak a tanítás munkája volt lényegében a tanító főhivatásával együttjáró pedagógiai munka, a többi amolyan jövedelmet kiegészítő mellékfoglalkozás. A Baranya megyei egyházlátogatások jelentéseiből és a megye 43 községében készült 1812-14-es iskolamesteri szerződésekből37 a tanítók mellékfoglalkozására vonatkozóan az alábbi adatokat jegyezhettük fel: a főképp „népi származású” tanítók között még nagyon sok iparos volt a viziták idején. De számtalan másod- és harmadfoglalkozást is űzettek a tanítókkal a falvakban. Batinán 1810-ben a tanító kötelessége volt nemcsak a harangozás, hanem még a toronyóra felhúzása is. Vajszlón is sekrestyés volt a tanító (1810). Orgonista és harangozó volt 1810-ben a bellyei tanító is. A vörösmarti tanító is ellátta 1829-ben a harangozó tisztet. Hercegszőllősön 1829-ben nemcsak harangozó volt, hanem diurnista is (díjnok). A sombereki tanító pedig 1829-ben Schmidt Antal kőműves volt. Óbányán - 1829-ben - Blum Gáspár tanító is kőmíves volt. De tudunk 254
