Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)
azonban már nem volt rossznak mondható. Hoss József szerint: „A várostól kapott a nemzeti iskola első osztályának tanításáért és az orgonálásért évi 150 forintot. Ostyasütésért 2 forintot, a Szent János litániák végzéséért 2 forintot. Természetben 44 pozsonyi mérő kétszerest, 8 öl fát, 3 szekér szénát. Harangozásért kis haranggal: 17 dénárt, nagy haranggal 22 dénárt, búcsúztatásért 30 krt, felhő ellen való harangozásért - őszi terméssel rendelkező minden gazdától - egy kéve gabonát, minden szőlősgazdától 4 itce mustot. Éjjeli zsoltározás után 40 dénárt, gyászmise vagy egyéb misék alatt való orgonálásért 25 dénárt, hirdetési cédula megírásáért 7 kr-t.” A határ mindhárom vetésforgójában - a plébániaföldek mellett - volt másfél hold szántója. Ezt maga műveltette. A házi kertet a város lakói évenként egyszer megszántották. A kaposvári egyházlátogatási jegyzőkönyv a tanítói javadalmat gyengének minősíti. Sohár Ferenc mester ezért tanítói hivatala mellett kénytelen volt az asztalosmesterséget is űzni. A segédtanítói évi eltartásának és fizetésének értékét 1815-ben 50 forintra becsülték. 1833-ban mindkét tanító fizetése 200-200 forint volt és 6 öl fa. A segédtanító az ellátáson felül csak évi 30 forint fizetést kapott.17 Már a II. Ratio educationis elrendelte, hogy azokon a helyeken, ahol sok a tanuló, s ahol nagy a tanító másirányú elfoglaltsága és öreg a mester: ott segédtanítót kell alkalmazni. E fiatal segédtanítók, akik közül Somogybán két 18-20 éves is volt, sőt soraikban találtunk egy 14 éveset is és egy 30 esztendősei is. Végzettségükről keveset tudunk, a kaposváriról csak annyit, hogy az „singulariter rudis” volt, de olyanok is akadtak köztük, akik a teljes filozófiai tananyagot is elvégezték (Berzence, Kéthely). Ilyen promagister volt Szentgróton is, akiről azt jegyezték fel: „continuo pulverem scholasticam inter pueros haurire”. Ácsán is működött egy segédtanító, a mestert helyettesítvén, amikor az a jegyzőségen dolgozott. Szentbalázson is egy 16 éves és normális iskolát végzett segédtanító foglalkozott az iskolába járó 5-6 gyerekkel, miután a tanító be sem nézett az iskolába. E segédtanító ezért a munkájáért csak ruhát kapott az iskolamestertől. A segédtanítók fizetése igen sovány és szegényes volt. A legnagyobb fizetésük: évi 50-60 forint csak Kaposvárott, Marcaliban, Kéthelyen, Sümegen és Nagykanizsán volt az egyházmegyében. Néhol a 12-30 forint közötti fizetésen kívül még kaptak élelmet és lakást is, s valamiféle stóla részesedést. Volt olyan hely is, ahol kaptak egy-egy csizmát, vagy csizmafejelést és egypár fehérneműt. Karádon azért nem fizettek a segédtanítónak, mert nem volt iskolája és tudatlan volt, a mesternek kellett őt is tanítani. Találóan jegyezték fel a jegyzőkönyvek, hogy fizetésük a tanítók tetszése szerint: „modo plus, modo minus” voltak.18 Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek sokszor elmarasztalták a tanítók erkölcsi fogyatkozásait, a lustaságot, az öregségből eredő unottságot, de szigorúan emelték fel a szavukat a tudatlan és a kántorizálni nem tudó tanítók ellen is, főképp az iszákosakat ítélték el. A filiákban - igen sok helyütt - a tanítók voltak a korcsmárosok és ezek között elég nagy számmal voltak „haszontalanok, s minden hájjal megkent paniperdák”, akiknek minél előbb óhajtották a pályáról való eltanácsolásukat. Ki is mondták a jegyzőkönyvek, hogy „akik csak cimbal- mozni tudnak, azok ne lehessenek tanítók”, mivel ezektől vajmi keveset tanulnak a gyerekek az iskolákban.19 Az iskolák és a tanítók fogyatkozásait mindig szóvátevő jegyzőkönyvek nyomatékkai hangsúlyozták a plébánosok számára a kötelező tennivalókat. Még 244
