Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)

gyón változatos és tarka képet mutattak helyenként az egyházmegyében. Ritka esetben a 200 forint feletti összegeket is elérték, többségük azonban jóval a 100 forint alatt maradt. Somogybán mindössze csak három tanítónak volt az összjövedelme 200 forinton felüli: Kaposvár 274, Karád 250, Marcali pedig 210 forintot fizetett a részükre.

Ötven tanítónak 70-100 forint között volt a fizetése, míg 50 forinton alul, szinte a legkevesebbet kapták az egyházmegyében: a m'tháldi 47, a kercseligeti 41, az újfalui 40, a kőröshegyi pedig 23 forintot.

A tanítói jövedelmek a filiákban még nyomorúságosabbak voltak, sokszor még a 20 forintot sem érték el, kevesen is vállalkoztak a tanítói állásra a leányegyházakban. Kőröshegy fillájában sem akadt egyetlen egy sem.

Ám még a legjobb fizetésű iskolamestereknek sem volt elegendő a jövedelmük, a tanítói földek sem termettek meg a felértékelt jövedelmet. Kaposváron sem tudott megélni a tanító a 274,6 krajcárból, szabad idejében asztalos mesterséget kellett végeznie, Kárán (Törökkoppány fillájában) is mezei munkát végzett a nyáron - emiatt szünetelt a tanítás -, hogy éhen ne haljon.

A tanítók jövedelmének nagyságára igen jellemző volt, hogy „fixum” mindig kevés volt a számukra és többféle, de mindig kicsiny volt az „accidentia”, a járulékos jövedelem. Ám e sok járulékos elem (a tanítói föld, a párbér, a stóla, a készpénz, a tandíj, a harangozó! és a nótáriusi díj, esetenként még más megbízatások díjai is, mint például az uradalomtól a pajtabírákként kapottak, vagy a községi árvapénztárosok fizettsége stb.) együttesen teremtette meg a megélhetés szegényes és szerény feltételeit a számukra.

Az anyaegyházak tanítói közül - még ezekben az esztendőkben is - 120-an voltak a nótáriusok, főképp a filiális tanítók 80-90%-a, pedig e tisztség viseléséért mindössze csak 30-50 forint közötti fizetést kaptak az anyaegyházakban, a filiákban pedig 4-32 forintot. Azokban a községekben, amelyekben római katolikus és református iskolamesterek is működtek, a nótáriusi tisztséget főképp a katolikus iskolamesterek vállalták magukra, „a református rektorok alig jegy- zősködtek”.15 Noha egyház és állam igen sokat buzgólkodott a két munkakör szétválasztásán, a kérdést még hosszú évtizedekig sem sikerült az iskolai oktatás javára megoldani hazánkban. Sárközy István a belső-somogyi ref. egyházmegye kurátora és Szentgyörgyi István szenior a gigei és kadarkúti nótáriusok „vétkére” való hivatkozással (diétára akarták küldeni a jobbágyokat!) - beadvánnyal fordult Somogy megyéhez 1802-ben, a nótáriusi és az oskolamesteri munkakörök szétválasztása érdekében. A beadvány szerint a kérdést már többször is feszegette az egyház, miután tapasztalta, hogy „a két kötelesség egymással meg nem állhat”, s a nótáriusi munkakör „akadálya a gyermekek jobb nevelésének”. A megyei közigazgatásban is járatos Sárközy a beadványban - az elmondottakon kívül - még arra is kérte a megyét, hogy a falusi nótáriusok részére adjanak ki megfelelő szakmai instrukciókat: a falu közigazgatási teendőinek a jobb és szakszerűbb végzése tekintetében.16

A tanítók fizetése - bár többször eszközöltek azokon különféle mértékű javításokat - tulajdonképpen igen alacsony volt, és arra sohasem volt elegendő, hogy abból a tanítók megélhessenek. Ezt az összeget is „kántor-szerént” (negyedévenként) fizették. 1813-ban pl. három tanítójának évi 500 forintot adott Kaposvár városa. A plébánia kántortanítójának a javadalmazása - 1815-ben -