Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)

Kanyar József: Egyházlátogatási jegyzőkönyvek, mint népiskolatörténeti források Dél-Dunántúl egyházmegyéiben (1810-1848)

A filiákban - télen - szinte mindenütt üresen álltak az iskolák.

A gyermekek 10 éves koruk után rendszerint már elmaradtak az iskolából, a szülők hamar megkövetelték, hogy a parasztgyermek korán szokjék a munkához. A kor rossz szokása és beidegződése alapján általánossá vált a gyakorlat: ha a szülők sem jártak az iskolába, akkor a gyerekek se járjanak. De a szülők amúgy is feleslegesnek tartották az iskolába járást, mondván, hogy a gyerekek nyáron úgyis elfelejtik mindazt, amit télen tanultak.

Az iskolai mulasztásoknak azonban egyéb okai is voltak. A szegénység, a ruhátlanság, főképp a lábbelihiány, nem egyszer a fösvénység is, hogy ne kelljen a tanítót fizetni. Különösen azokon a napokon maradtak el a tanulók az iskolából, amikor a tanulópénzkrajcárokat kellett volna vinni a tanítónak. Sokszor még fát sem tudtak küldeni a fűtéshez a szülők, és a jegyzőkönyvek sokszor tették szóvá, hogy a szülők - sokhelyütt - rászorulnak a gyermekek keresetére, főképp a ház körüli libapásztorkodásra használják fel őket és a kisebb gyermekek felügyeletére. Sokszor említették keserűen a jegyzőkönyvek, hogy a szülők az iskolába nem akarják küldeni a gyermekeket, a korcsmákba azonban sokszor elviszik őket „táncolni és inni”. A mulasztások tekintetében azonban a hatóságok semmiféle érvényt nem tudtak szerezni a felsőbb rendelkezéseknek.

Amit az iskolában tanultak: a tankönyveket és a tanítás anyagát korábban már a II. Ratio educationis kapcsán, felsoroltuk. A módszer nélküli s patriarchális tanítás során, ezekben az osztatlan iskolákban a hittantanítás volt a legfőbb tárgy, s általában a sillabizálást, az olvasást tanították. A katekizmust példásan megtanulták a tanulók, jól olvasni azonban csak páran tanultak meg, a többség csak imente a betűket, sillabizált. Általában csak az olvasást gyakorolták, az írás már magasabb fokú oktatási szintnek felelt meg, a számolás pedig még nagyobbnak tűnt, ritkán is tanították a falusi iskolákban. Deklinálni meg konjugálni éppenséggel csak egy-két jobbfejű jobbágy gyermek tudott és a nemesi családok sarjai.

Egységes református tanterv hiánya következtében a belső-somogyi ref. egyházmegye is elhatározta 1810-ben, hogy valamiféle „tanításbeli rendszabást” dolgoz ki és vezet be falusi népiskoláiban, amely szerint az első évben imára, énekre, olvasásra, írásra tanítottak és a római és arab számjegyek ismeretére. A második esztendőben a két számtani alapműveletet: az összeadást és a kivonást, valamint a megye, a kerület és az ország honismeretét tanították. A harmadik és a negyedik évben ugyancsak hittant, számtant tanítottak, s földrajzot és történelmet a Hármas Kis Tükörből. Ezeket a tárgyakat tanították a nagybajomi ref. népiskolában is a II. Ratio utáni évtizedben.13

Hermann az egyházlátogatási jegyzőkönyvek alapján közzétette a nagy- kanizsai városi népiskola első és másodosztályának a heti tanrendjét is, mely szerint az I. osztályban heti 4 órában tanítottak hittant, 12 órában olvasást, 2,5- 2,5 órában írást és iskolai szabályokat, fél órában kézírást, s mindössze csak egy órában számolást. A II. osztályban pedig 2-2 órában hittant és bibliai történeteket, 6 órában írást, 3 órában magyar és német olvasást, 2 órában latinolvasást, i órában kézírást, 2-2-2 órában helyesírást, számolást és különböző tárgyú gyakorlatokat és 12 óra írásgyakorlatot. A falvak népiskoláiban általában hittant, betűismeretet, olvasást, írást, helyesírást, iskolai szabályokat és valami kevés számolást tanítottak.

241