Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
A forradalom után ■ ! Négy évtizeddel a szenvedélyeket korbácsoló forradalom után, 1886-ban már úgy látták a falvak belső életét kitűnően ismerő ormánsági lelkészek, hogy „Korai volt az 1848. évi nyeremény.” Nézetüket általában azzal bizonyították, hogy sokan könnyelműen túladtak birtokaikon, vagy túlértékelve annak értékét, nem dolgoztak, hanem korhelykedtek és élték világukat. Ha megszorultak, kölcsönért a falu valamelyik módos parasztjához fordultak, aki pénz helyett „csak” munkát kért, de egy-egy napi munkát a szokásos 50-80 krajcár helyett 20-30 krajcárral számolt. Azok sem jártak jobban, akik a gombamód szaporodó pénzintézetekhez fordultak, mert kölcsönt csak 3 hónapos váltóra és igen magas kamatra kaphattak. Minthogy sem a kamatot fizetni, sem a kölcsönt törleszteni nem tudták, dobra került az „ősi” birtok. A nyolcvanas évekre a néhai úrbéres állománynak harmada-negyede nem volt már az ormánsági parasztok birtokában. A vagyontalanná lett családok azután egy darabig a falvakban lézengtek, majd amikor „ . . . az éhség és nyomor szele felkapta őket”, elszegődtek béresnek a hazai vagy a szlavóniai uradalmakba. Ezek a „másutt felkavart polyvák” azonban nem találták meg régi egyensúlyukat a cseléd-sorsban, hanem megkeseredve olyan emberként tértek haza, .. kinek se a jó Isten, se az ember nem veszi többé hasznát!”1'10 Községenként - néhány gazdát kivéve - nem jó azoknak az élete sem, akik megőrizték kapott földjüket. A vizitáló püspök által megkérdezett lelkészek más szavakkal fogalmaztak, de tartalmilag ugyanúgy vélekedtek, mint kis- szentmártoni társuk, aki szerint: „A gyülekezet tagjai általában szegény emberek és csak nehéz munka után jutnak kenyerükhöz.” 1848-ban az Ormánságban senkinek sem volt egész telke, most pedig már mindenfelé a két fertályosok a legvagyonosabbak, a többiek csak nagyon „elszakgatott” birtok tulajdonosai. Akinek még van ereje, az a szomszédos uradalmakban feles földet vállal. Az uradalmi bérlők azonban alaposan kihasználva az ormánsági földhiányt, árverést tartanak a bérelni szándékozók között a földre. így érik el, hogy a fele terményen felül, amelyet teljesen költségmentesen kapnak kézhez, hozzájutnak még holdanként 6-14 napi gyalognapszámhoz és 2-6 csibéhez. Ha ehhez hozzávesszük a lelkészi-tanítói földek műveléséhez, valamint a korban épült és minden szükséges gazdasági épülettel felszerelt 3-5 szobás parókiák, tágas tanítólakások és iskolák építésekor teljesített rengeteg közmunkát, akkor megértjük a kisszentmártoni lelkész mindenütt érvényes krir tikáját. „Bizony méltóságos uram - írja püspökének -, van itt ma is robot, terhesebb, mint 1848 előtt, de önkéntes! Ehhez igen nagy szorgalom kell!” Szapor- cai társa pedig nem tud szabadulni a késő őszi vasárnapok emlékétől, a feles gabonát szállító szekereken daloló, részeg parasztoktól, meg a vasárnapi munka miatt üresen kongó templomoktól.146 Az ormánsági lelkészek valamennyien úgy látják, hogy a forradalmat követő évtizedek a mindenfelé látható új épületek ellenére a hanyatlást hozták gyülekezeteikre. Ennek tünetei között többen is említik a mezőgazdasági termékek alacsony árát, a termelőt megnyomorító „oltsóságot”, a sokféle adót, eladósodást és a családok rohamos pusztulását. Pontosan fogalmazva írja Drávafok lelkésze, hogy gyülekezetében „Nincs tíz ember, áki adóssággal ne volna terhel225
