Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
jellegű átalakulása vitathatatlan. Az asszonyok legtöbbször nem sokra tartott férjükkel, később pedig lányuknak még ennyire sem becsült urával szemben olyan fölényes helyzetbe kerülnek, hogy az intézkedési jog jelentős része is az ő kezükre jut.10' A hagyományos családokban ugyan a vagyon a férfiak kezén van, de az élet legfontosabb területén, a születendő utódok meghatározásánál már itt is az asszonyoké a döntő szó. ök a jövőben kevesebbet vállalnak majd a mezei munkákból, a szülés fájdalmából, a gyermeknevelés gondjaiból, de bebizonyítják mindenkinek, hogy „okos politikával” így is lehet tartani az örökölt státust, sőt a birtokot is meg lehet növelni...! Ez a gyakorlat vezetett el hosszú távon az ismert katasztrófához. A XIX. század első felében ugyan még sok felnőtt van az ormánsági családokban, de rendre fogy a gyermekek száma, s már a század legelejétől jelentkeznek a vagyonnal rendelkező, gyermektelen öregek munkaerőgondjai. A levéltári forrásokban ezt az állapotot mindenekelőtt az eltartási-örökbefogadási szerződések növekvő száma jelzi. Különös tréfája a forrásanyagnak, hogy előbb kínált (1799) tanulmányozásra örökbefogadandó részére kiadott hatósági erkölcsi bizonyítványt,108 mint a kapcsolat lényegét feltáró szerződést. Bizonyos azonban, hogy a XIX. század kezdetére egyre több az olyan ormánsági jobbágy, mint a kémesi Molnár Mikó, ,,.. . akinek se Fija, se Leánya vagyon”,109 ezért öreg korára eltartóról kénytelen gondoskodni. Az örökbefogadási szerződéseket gyakran kötötték házasság előtt álló fiatalokkal úgy, hogy a menyasszonyt is, a vőlegényt is külön-külön örökbe fogadták. így fogadta örökbe 1810-ben sámodi Bana József és felesége Getzi Jutka hídvégi Tóth Esztert és vajszlói Szabó István Dánielt, hogy „Ötét mind magát, mind Feleségét Holtig, mint Édes Szüléit becsületben tartja, minden némő Jószágát takargattya . . . ”110 Aderjási Nagy Balázs Dávid 1815-ben kelt szerződése kitűnően összegzi az egész problematikát. Benne van a magtalan házasságok tragédiája: „Én alább meg nevezett Aderjási Lakos minden Magzat nélkül, csak egyedül Feleségemmel vagyok... ”, azután a féltett vagyon: a ház, az 1/4 telek, a 2 ökör, 2 ló, 4 apróbb szarvasmarha, a 100 barázda szőlő, a jól épített pince, amelynek ,,gondja viselésére” nincs már erő. Ezért található a szerződés végén a tehetetlen öregség örök reménysége, a fogadott fiúval szemben ismételten megfogalmazott elvárás, „ . .. hogy minden dolgainkban igaz hívségű Segíttőnk... és hűséges Gondviselőnk, eltartónk és táplálónk legyen.”111 A társadalom elöregedésének rettenetes valóságát jelzi már vajszlói Kaszás István kérvénye, aki szokott módon kezdi vallomásnak is beillő mondanivalóját: „...minthogy meg öregedtem és minden magzat nélkül vagyok..., öcsémnek adom házamat és 1/4 Sessio állományomat”. A továbbiakból azután kiderül, hogy nincs már más vágya az életben, mint valahogy kibírni halálig. Ennek az a feltétele, hogy zavartalan tétlenségben lakhasson házában feleségével és az öccse az örökség fejében tartozzék neki évenként „3 kila búzát, 1 kila kukoricát szemül, 10-10 icce kender, illetve lenmagot és a házi ülésben 2 ágy fokhagyma földet adni.”113 A vajszlói jobbágy 1842-ben Íratta szerződését, egy évvel korábban Be- sencén már eggyel kevesebb gyermek született, mint amennyien meghaltak. Három évvel később pedig jelentkezik már az ormánsági népesség szaporodásának erőteljes lelassulása.113 215
