Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 16. (Kaposvár, 1985)
Kiss Géza: Egy Dráva menti régió társadalmának változásai a fedualizmusból a kapitalizmusba vezető úton (Ormánság 1767-1867)
Végigkísérve a hagyományos ormánsági társadalom belső fejlődését, nem tudunk szabadulni attól a gondolattól, hogy ez az archaikus vonásokkal annyira terhelt társadalom súlyos megrázkódtatásokon ment át már a XVIII. században és többé nem tudta visszaszerezni elvesztett egyensúlyát. Ereje csak arra futotta, hogy a bomlóban lévő közösségek egészét átitassa anachronisztikus, patriarchális szemléletével. Olyan tények bizonyítják ezt, mint a nő helye az ormánsági családban, a nagyszámú felnőtt családtag, a munkaerő pótlásának különböző lehetőségei, s az, hogy a gyermekre sem a nőknek, sem a férfiaknak nincs szüksége. Az öreg szüléknek, s ifjú anyáknak csak nyűg a gyermek, mert a férfiak nem hajlandók velük megosztani a nevelés terheit, hanem azonnal felnőtt munkaerőt akarnak, hogy rájuk kevesebb jusson. Ebben a rettenetes belső folyamatban már egy országosan általános, külső akció (erdőregulálás) is elégséges ahhoz, hogy a szegényebbek megfogalmazzák, a gazdagabbak meg átvegyék a gyilkos igazságot: átok és teher, nem pedig „Isten áldása” a gyermek! A fentiek ismeretében alig várhatja -akárki is, hogy ez a populáció -a halál vállalásánál egyéb válaszra is képes lenne a kor olyan kihívásaira, mint a majorkodás előtörése a harmincas évektől, vagy a piac növekvő kihívásai az egyre dráguló világban. A mai Ormánság történeti gyökerei Már demográfiai kutatásaink jelezték, hogy a XIX. század elejére megszűnt a református, úrbéres népesség kizárólagossága az Ormánságban, mert növekvő számban érkezve itt születnek, itt házasodnak és az ormánsági földben térnek nyugovóra olyan emberek, akiket mindenekelőtt a szabad bérmunkához való viszony választ el az ősnépességtől. Ezeket az elemeket nem sodorta magával a pusztulásba a feudális világ, hanem „gyakran akaratuktól függetlenül” a kibontakozó, kapitalista viszonyoknak lettek előkészítői. Valóságfeltáró munkánkhoz az első segítséget Mitterpacher Ignácz főbírótól kaptuk, aki gondosan feljegyezte a siklósi járásban mindazokat, akik „ . . . a királynak felajánlott segedelemhez járulni kötelezettek”.114 Ebben a kimutatásban benne van mindenki, aki „számít” valamit a járás falvaiban. Szerepel itt: 14 lelkész, 6 tanító, 2 nótárius, 2 ispán, 1 árendás, 1 tiszttartó, 18 malmos gazda, négy harmados molnár, 7 iparos, 1 szolgabíró, 1 ügyvéd, i erdész, 6 kocsmabérlő, 2 urasági malomárendás, 1 deszkakereskedő, 1 pusztabérlő és i seborvos. A molnárokat és a szolga-bírót kivéve a szentlőrinci járás is azonos képet adna, ha pontosabban ismer-nők adatait. A foglalkozások mögött találjuk azt a szellemi vagy legalább nem fizikai munkát végző réteget, amely a gazdasági fejlődés kibontakozása során új, a fejlődés természetének megfelelően egyre inkább sajátos polgári feladatokat ellátó munkakörökben talál magának elhelyezkedést. E réteg tagjainak jelentőségét azért hangsúlyozza Vörös Károly, mert „ ... a feudalizmusból a polgári felé emelkedő társadalmi mozgásnak . . . szerves és egyre jelentősebb részei.”115 Ehhez a „nem fizikai munkát” bérért végző réteghez tartozónak érezzük még az uradalmi kancellistákat, katonákat, hajdúkat, sőt a pásztorhierarchia különböző fokain álló számadókat, csikósokat, gulyásokat is. E réteg legalján fog216
